Ugrás a tartalomra

48 csoport mutatkozott be a Kőketáncon

2021.06.26
16:38
2021.06.26
20:08
Forrás
Pannon RTV
Megszervezték Törökbecsén Vajdaság egyik legközkedveltebb énekes népi játék- és néptánc vetélkedőjét, a Kőketáncot. Egy év kihagyás után tartották meg a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete által szervezett eseményt.

Az óvodásoknak és általános iskolásoknak szervezett vetélkedőnek első alkalommal adott otthont Törökbecse. A szabadtéri színpadon negyvennyolc csoport mutatkozott be.

Bácskai gyermekjátékokkal elsőként a péterrévei Tisza Mente Közművelődési és Népművészeti Egyesület Höcőgők csoportja mutatkozott be.

Az óbecsei Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör Csibész táncegyüttesének fiataljai is örömmel készültek a bemutatkozásra.

A törökbecsei Jókai Mór Magyar Művelődési Egyesület három csoporttal mutatkozott be, köztük volt az Apróka táncegyüttes is.

Vastag Annamária néptáncoktató:„Kisegítettem a csoportot, mert lányhiány van, ezért nagyon fura volt, hogy most szaladgáltak körülöttem egy pár próbán, és most már velem táncolnak.”

A rendezvény társszervezője ezúttal a törökbecsei Jókai Mór Magyar Művelődési Egyesület volt.

Ilia László, az egyesület titkára: „Ez egy főpróba vagy előjáték a Gyöngyösbokréta és Durindó rendezvényre, ami szeptember 25-én, 26-án fog történni ugyanezen a helyszínen.”

A Kőketáncon idén nem került sor minősítésre, azonban a csoportok produkcióit háromtagú magyarországi szakzsűri véleményezte.

Szabó Gabriella főszervező: „A Kőketánc tulajdonképpen azt biztosítja, hogy egészen kicsi kortól korlátlanul bemutatkozhatnak az emberek, tehát a legkisebbeknek van egy Kőketánc, egy Szólj, síp, azután jön a középiskolások vetélkedője, majd pedig a Durindó és a Gyöngyösbokréta, tehát így ezt a népzenei, néptáncos vonalat teljesen lefedjük.”

Az idei Kőketáncra harminc vajdasági településről mintegy kilencszáz gyermek kétszáz kísérővel érkezett.

Törökbecse
Kőketánc
néptánc
Szabó Gabriella
Ilia László

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.