Ugrás a tartalomra

Advent, ahogy a gyerekek látják

2021.12.21
08:01
2021.12.21
17:32
Forrás
Pannon RTV
17. alkalommal szervezték meg az óbecsei Petőfi Sándor Magyar Kultúrkörben az adventi irodalmi és képzőművészeti pályázatot a község óvodásai és általános iskolásai számára.

Az érdeklődés hatalmas volt, a zsűrinek több mint 200 rajzot, illetve száznál is több írást kellett értékelnie. A díjkiosztó ünnepséget tegnap délután tartották meg a kultúrkörben.

Színpompás képzőművészeti pályaművek sorakoznak az óbecsei Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör előcsarnokában. Szűcs Jázmin családjáról készített alkotást.

Az adventi irodalmi és képzőművészeti pályázatra több mint 300 mű érkezett a község óvodáiból, illetve általános iskoláiból. A nyolcadikos Lovas Fiona megosztott első díjat nyert az írásával, amellyel azokra szerette volna felhívni a figyelmet, akiknek nem adatik meg a boldog ünneplés.

„Azt akartam megfogalmazni röviden, hogy nincs mindenkinek boldog karácsonya, hogy sok mindenkinek a karácsony csak egy átlagos nap a hétben, és hogy az, hogy a karácsony egy boldog, szeretetteli ünnep, kevés embernek megengedhető…”

Az irodalmi pályázat zsűrijének nem volt könnyű dolga, több mint 100 írást kellett értékelnie.

Fenyvesi Szilvia, zsűritag: „Mindenki saját formájában leírta, hogy milyen az ünnepi ráhangolódás, milyen csodás érzés az, hogy jobb adni, mint kapni, illetve jót tenni másnak, ajándékozni, meglepetést szerezni másnak, és ez egy csodás élmény volt, hogy a gyerekek ilyen őszintén, nyitottan leírták az érzelmeiket.”

A sorrendben 17. adventi pályázat szervezője a Bóbita Óbecsei Nagycsaládosok Egyesülete és a Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör volt.

Ricz Kasziba Beáta, az óbecsei Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör programszervezője: „Ezek az írások, amik kapcsolódnak ehhez az ünnepkörhöz, általában nagyon meghatóak, és az egész műsornak, ami alatt az első helyezettek fölolvassák a munkáikat, általában az a vége, hogy mindenki törölgeti a könnycseppjeit úgy a nézőtéren, mint mi szervezők is.”

Az ünnepségen fellépett a kultúrkör Csicsörke énekcsoportja, valamint a Kovács és a Pécsi család gyermekei, azaz hat testvér és unokatestvér egy betlehemes játékot is bemutattak.

Óbecse
advent
Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör
Ricz Kasziba Beáta
Fenyvesi Szilvia

Kapcsolódó tartalmak

Most

15:33, Frissítve: 15:52

Ünnep a Pannon RTV-ben

Ünnepi műsorokkal, filmekkel várja a Pannon Televízió a nézőket a húsvéti ünnepek alatt. Nem csak a tévé, a Pannon Rádió és a Szabadkai Magyar Rádió is színes műsorokkal készült a hallgatóknak.
15:17, Frissítve: 15:23

Stevan Bakić húsvéti köszöntője

Szabadka Város Önkormányzata és a saját nevemben kellemes húsvéti ünnepeket kívánok, e legnagyobb keresztény ünnepet a Gergely-naptár szerint ünneplő minden polgártársamnak - írja köszöntőjében Szabadka polgármestere.
13:59, Frissítve: 14:26

Az amerikai nagykövettel tárgyalt dr. Pásztor Bálint

A vajdasági magyarság helyzetéről és lehetőségeiről is szó esett Dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke és Christopher Hill, az Amerikai Egyesült Államok belgrádi nagykövete közös megbeszélésén, Szabadkán.

Népszerű