Ugrás a tartalomra

Akiktől még van esély örökölni...

2019.04.28
16:21
2024.03.19
08:34
Forrás
Pannon RTV
Több falu is bemutatta értékeit a tornyosi Ady Endre Művelődési Egyesület színháztermében megtartott népzenei találkozón.

Népzene, néptánc, citera, tambura és anekdota – sokszínű volt az Akiktől még van esély örökölni című népzenei találkozó. Kis táncosok nyitották meg a rendezvényt, majd anekdotamondással folytatódott a műsor. Bemutatkozott Miklós Aranka is, aki egy tornyosi vicces történetet mondott el, majd a zenekar tamburaprímásaként is fellépett. „A zsugori legényről meséltem, aki még az eledelt is sajnálja a feleségétől, de mivel a zsugori mindig pórul jár, így most sem volt ez másként.”

Oromhegyesről, Moholról és Csókáról is bemutatkoztak, valamint érkeztek résztvevők Magyarországról is. A nyíradonyiak két helyi szerelmes dalcsokrot adtak elő. Csovban Renáta (ejtsd. Csóbán), vezető, Nyíradonyi Pávakör, Nyíradony, Magyarország: „A tornyosiak minden évben eljönnek Nyíradonyba a népzenei találkozóra. Már régóta tervezzük, hogy mi is visszajövünk ide. Idén sikerült megszerveznie a főnökségnek és így el tudtunk jönni.”

Már harmadik éve szervezik meg a színes hagyományőrző rendezvényt. Tóth Ugyonka Frigyes, ügyvezető elnök, Ady Endre Művelődési Egyesület, Tornyos: „Az Akiktől még van esély örökölni nem egy megszokott népzenei találkozó. Népzenei jellegű műsorról van szó, ami vegyítve van anekdotákkal. A fellépő településekről érkező emberek ugyanis magukkal hoznak olyan meséket, amelyek valóban náluk történtek meg, a településükön.”

A népzene- és a néptáncprodukciókban több mint százötven ember lépett színpadra kilenc egyesületből a tornyosi színházteremben.

Tornyos
népzenei találkozó

Most

10:14

Verséneklő koncertet tartottak Ürményházán

A Vajdaságban tevékenykedő három Petőfi Sándor Program ösztöndíjasának együttműködésével jött létre a magyar költészet napja alkalmából megrendezett zenés műsor, amit az ürményházi Szent Anna Római Katolikus Templomban mutattak be.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.