Ugrás a tartalomra

Amatőr festők tárlata nyílt a Népkörben

2018.11.13
19:53
2018.11.14
17:46
Forrás
Pannon RTV
Megnyílt a topolyai Ács József Képzőművészeti Csoport első tárlata a szabadkai Népkör Magyar Művelődési Központban.

Az amatőr festők tájképekből, arcképekből és csendéletekből álló kiállítását nagy érdeklődéssel fogadta a közönség. Szakmány-Major Edit, az Ács József Amatőr Képzőművészeti Csoport tagja elmondta, tagjaik nyugdíjasok, számukra a festészet örömet és szórakozást jelent. Az érdeklődők harminc különféle technikával készült képet tekinthettek meg.

Szakmány-Major Edit, tag, Ács József Amatőr Képzőművészeti Csoport, Topolya: „Általában akvarell, akril, olajfestés, tehát vászonra, papírra készült képek vannak. Van, aki grafitceruzával rajzol, de általában ez a festéstechnika jellemző. Tehát az olaj, az akril, az akvarell és a pasztell. Sokan száraz pasztellel dolgoznak még, illetve grafitceruza amivel dolgozunk.”

Népkör Magyar Művelődési Központ
Ács József Képzőművészeti Csoport

Most

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.