Ugrás a tartalomra

Áprilisi táncház a VM4K-ban

2022.04.20
20:21
Forrás
Pannon RTV
A családias mulatságon a közös daltanulás mellett a magyar néptánc alapjaival is ismerkedhettek az érdeklődők.

Áprilisi táncházat tartottak a Vajdasági Magyar Képző-, Kutató- és Kulturális Központban Szabadkán. A talpalávalót a Juhász zenekar húzta.

A szervezők a kicsikre is gondoltak, őket a késő délutáni órákban várták a szülőkkel együtt. A családias mulatságon a közös daltanulás mellett a magyar néptánc alapjaival is ismerkedhettek az érdeklődők. Az Ifjúsági – kamasztáncház résztvevői pedig több tájegység táncanyagával is megismerkedhettek.

Juhász Gábor, zenekarvezető, Juhász zenekar: "Természetesen található itt csárdás és gyorsabb táncok is, amelyekben aztán kiélhetik magukat élni. Kiduhajkodhatják magukat. Fontosnak tartom azt, hogy ezek a rendezvények az egész családnak szóljanak, ne csak a gyerekek jöjjenek el, ne csak a fiatalok jöjjenek el, hanem jöjjenek el az örökifjúk is. Érezzék itt magukat jól. Ne csak a táncról szóljon az egész, hanem legyen egy kis néprajzi felvilágosító jellege is."

táncház
népzene
VM4K
Juhász zenekar

Most

13:32

Egyetemi felkészítő tábor Újvidéken

Elkezdődött a Magyar Nemzeti Tanács kétnapos egyetemi felkészítő tábora Újvidéken. A képzés február óta zajlott online, mától jelenléti formában folytatódik az újvidéki Európa Kollégiumban, ahová több mint 50 végzős középiskolás érkezett.
11:06, Frissítve: 11:11

Verstappené a Red Bull századik pole pozíciója

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Kínai Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamon ő rajtol majd az élről.
10:14

Verséneklő koncertet tartottak Ürményházán

A Vajdaságban tevékenykedő három Petőfi Sándor Program ösztöndíjasának együttműködésével jött létre a magyar költészet napja alkalmából megrendezett zenés műsor, amit az ürményházi Szent Anna Római Katolikus Templomban mutattak be.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.