Ugrás a tartalomra

Átadták a ludasi Kultúrotthont

2018.08.12
12:42
2018.08.12
16:54
Forrás
Pannon RTV
Felszentelték és átadták rendeltetésének a felújított ludasi Kultúrotthont szombaton délután, miután befejeződött a munkálatok ötödik, egyben utolsó fázisa.

A szabadkai önkormányzat további pénzeszközöket biztosít a falusi helyi közösségek fejlesztésére - hangzott el az eseményen.

A ludasi Kultúrotthon ötödik fázisának munkálatai két részből álltak. Először a padlóburkolatot készítették el, majd pedig a hűtés-fűtés szerelése következett. Most már teljes pompájában lakhatják be és vehetik birtokukba a ludasiak a falu Kultúrotthonát, amely egyben a helyi közösségnek, a postának, az anyakönyvi hivatalnak és az orvosi rendelőnek is helyet ad - emelte ki Aladics Tibor, a ludasi helyi közösség közgyűlésének elnöke.

Aladics Tibor, közgyűlési elnök, Ludas HK: „Az egész épület teljes egészében fel van újítva, és most avattuk fel, most adtuk át a lakosság számára. És ezért jelentettük be azt, hogy ettől kezdve a lakosság minden egyes alkalomra, aki igényli, használatba veheti az épület nagytermét illetve a kistermét és a konyhát ugyanúgy.”

Magosi Zsuzsanna polgármesteri tanácsos azt mondta: a szabadkai önkormányzat az idei költségvetésből öt és fél millió dinárt biztosított a ludasi művelődési ház felújításának befejezésére, de a falufejlesztés folytatódik.

Magosi Zsuzsanna, polgármesteri tanácsos, Szabadka: „Az épület renoválása befejeződik, amit még 2013-ban kezdtünk el, de ez nem jelenti azt, hogy a falu fejlesztése leáll az idei évre, dolgozunk tovább, a fejlesztés folyamatban van, a közműfejlesztés.”

Főtisztelendő Dobai István ludasi plébános szentelte fel a ludasi Kultúrotthon nagytermét és azt kívánta, hogy a helyiek erőben, egészségben, Isten áldásával használják az új pompájában ragyogó helyiséget.

Ludas
Kultúrotthon
Aladics Tibor

Most

11:06, Frissítve: 11:11

Verstappené a Red Bull századik pole pozíciója

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Kínai Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamon ő rajtol majd az élről.
10:14

Verséneklő koncertet tartottak Ürményházán

A Vajdaságban tevékenykedő három Petőfi Sándor Program ösztöndíjasának együttműködésével jött létre a magyar költészet napja alkalmából megrendezett zenés műsor, amit az ürményházi Szent Anna Római Katolikus Templomban mutattak be.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.