Ugrás a tartalomra

Ausztráliai magyar színtársulat vendégszerepelt Dél-Bánátban

2018.09.12
09:10
2024.03.19
08:42
Forrás
Pannon RTV
A Brisbanei Magyar Amatőr Színtársulat vendégszerepelt Dél-Bánátban. Kárpát-medencei körútjuk során Hertelendyfalván is előadták Tamási Áron Hullámzó vőlegény című három felvonásos színpadi játékát.

A hertelendyfalvi Tamási Áron Székely-Magyar Művelődési Egyesületben az intézmény névadójának színművét nézhette meg a közönség. A Hullámzó vőlegény című játékot lelkes, a távoli kontinensről érkező magyar ajkú amatőr szereplők adták elő. Mindannyian a Kárpát-medence különböző részeiről származnak. Délvidéken, Felvidéken és Erdélyben összesen 10 helyszínen mutatkoznak be.

Kerekes Samu még gyermekkorában vándorolt ki családjával Hertelendyfalváról, és jelenleg az egyetlen vajdasági a társulatban. Nagy öröm volt számára, hogy szülőfalujában szerepelhetett: „Aminek nagyon örülök, hogy tíz évvel ezelőtt igazából az én magyar kiejtéseim sokkal rosszabbak voltak, mint most. Akkor gondoltam, hogy jó volna valahol egy ilyen magyar klubban részt venni, és úgy az érzések feljöttek bennem, hogy ezt kívánom. A színtársulathoz csatlakoztam. Felkértek, hogy nem jönnék-e el egy próbára, megtettem. Kovács Lőrinc azt mondta: megfelelsz. Ezért nagyon hálás vagyok, innentől az én magyar nyelvem is, meg a kifejezésem is sokat javult. Ennek nagyon örülök, mert a magyar nyelv egy csodálatos nyelv.”

A darab rendezője református lelkész Ausztráliában. Még erdélyi szolgálata alatt ismerte fel, hogy mekkora közösségépítő ereje van annak, ha az egyházi életet a kulturális élettel párosítják. Ennek szellemében hozta létre a színtársulatot. Kovács Lőrinc, a darab rendezője: „Ausztráliában 2007-ben megalapítottuk a színtársulatot, baráti körömből, ismerősök közül választottam ki olyan személyeket, akiket jónak láttam arra, hogy egy-egy szerepet eljátszanak, és egy nagyon sikeres színtársulat alakult ezáltal. Immár az ötödik darabunkat adjuk elő.”

Az ausztráliai amatőr színház Kárpát-medencei körútja a magyar Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságnak támogatásával valósul meg. A színházi turné szeptember 23-án, az erdélyi Farkaslakán, Tamási Áron szülőfalujában fejeződik be.

Ausztrália
Brisbane
Hertelendyfalva
színtársulat

Kapcsolódó tartalmak

Most

15:33, Frissítve: 15:52

Ünnep a Pannon RTV-ben

Ünnepi műsorokkal, filmekkel várja a Pannon Televízió a nézőket a húsvéti ünnepek alatt. Nem csak a tévé, a Pannon Rádió és a Szabadkai Magyar Rádió is színes műsorokkal készült a hallgatóknak.
15:17, Frissítve: 16:07

Stevan Bakić húsvéti köszöntője

Szabadka Város Önkormányzata és a saját nevemben kellemes húsvéti ünnepeket kívánok, e legnagyobb keresztény ünnepet a Gergely-naptár szerint ünneplő minden polgártársamnak - írja köszöntőjében Szabadka polgármestere.

Népszerű