Ugrás a tartalomra
Pannon RTV/Csipak Edvin

Az Egy egészen egyszerű Piroska című bábelőadást már szerb nyelven is megtekinthetik a legkisebbek

2023.01.20
15:18
2023.01.20
16:46
Forrás
Pannon RTV
A bolgár Bonjo Lungov és Konstantin Karakostov rendezők az Egy egészen egyszerű Piroskáról című színházi előadásukkal azt szeretnék üzenni, hogy meg kell tanulni olvasni, és ez a könyveken, a meséken keresztül történhet meg.

Nagyban zajlott az Egy egészen egyszerű Piroska című szerb nyelvű előadás főpróbája a Szabadkai Gyermekszínházban. Az előadás egy varázslón keresztül mutatja be Piroska történetét.

Marko Vujević, színész: „Büszke vagyok arra, hogy még ahhoz a generációhoz tartozom, akiknek a nagymamája még mesélt mesét, és most örülök, hogy én is megtehetem ugyanezt, kicsit másképp, de ugyanolyan hévvel mesélem el az új nemzedéknek Piroska történetét.”

Az előadásban két bábfigura is előkerül. Piroska és a farkas is. A történetet két személy tolmácsolja több szerepen keresztül.

Viktorija Palfi, színész: „Szerintem ez az előadás felébreszti a gyerekek és a szülők képzeletét is, biztosan kinyitnak majd néhány könyvet, olvasnak mesét, olvasni fognak a gyerekeiknek. Sőt, lehet, hogy a gyerekek maguk is kérni fogják.”

Az előadást magyar nyelven már bemutatták. Most szerb nyelven is előadják.

Konstantin Karakostov, rendező: „Minden életre kel, mint az erdő is, a nézők szeme láttára, úgyhogy nagyon érdekes. Az üzenete, hogy a gyerekeket megtanítsuk, hogy a képzelet és a fantázia a tudáson, a könyveken keresztül fejlődik.”

Az előadással komoly üzenetet igyekeznek átadni a rendezők.

Bonjo Lungov, rendező: „A gyerekek elfelejtik a régi meséket, mert állandóan a telefont nyomkodják, a számítógépeket használják, játékokat játszanak rajtuk, ahogy az előadásokban el is mondjuk, a nagymamák meséket meséltek, a nagymamák nagymamái ugyanezeket meséltek, és mindezt továbbadták a következő nemzedéknek a nagymamákon keresztül.”

A bemutató szombaton 18 órakor lesz. Az első reprízt vasárnap 11 órától tartják. A jegyeket elővételben lehet megvásárolni a premierre és a reprízre egyaránt. A jegy ára 250 dinár.

Egy egészen más Piroska
gyerekszínház
Szabadka

Most

16:49, Frissítve: 18:38

Gyerekfesztivál Magyarkanizsán

Több mint 300 gyerek vett részt a 15. Gyerekfesztiválon a magyarkanizsai Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskola szervezésében. A gyerekek több kategóriában léptek színpadra, de ez mellett barátkoztak és közös játékokban is részt vettek.

Népszerű

Narancssárga riasztás van érvényben egész Vajdaságban

Jön a rossz idő – figyelmeztet a Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet. Vajdaságban és Közép-Szerbia egyes részein narancsriasztás van érvényben. A hétvégéig és a jövő hét első felében folytatódik a változékony időjárás, záporokkal, zivatarral.