Ugrás a tartalomra

Az ezerarcú puszta

2020.11.10
13:38
2020.11.10
16:08
Forrás
Pannon RTV
Az ezerarcú puszta címmel tartott előadást Hulló István a Múzeumok hete elnevezésű rendezvénysorozat keretében a Szabadkai Városi Múzeumban. Az előadást követően szakmai vezetéssel a Tornyai Szabadkán című tárlatot tekintették meg a látogatók.

Hulló István elmondta: ez egy határon átívelő IPA-projekt folytatása az Oláh-Tornyai kapcsolatokról, illetve maga Tornyai János festőművészről. A Szabadkai Városi Múzeum igazgatója elmondta, hogy a művészt leginkább a természet és a vásárhelyi puszták ihlették meg, vagyis, ahogy Tornyai nevezte: a nagy semmi. Az előadás fő célja az volt, hogy ezeket a helyeket bemutassák. Hulló István kiemelte, hogy biológus szemmel egy nagyon is gazdag és különleges tájról van szó, ha a pusztákról beszélünk. Hozzátette: az előadásában pont azt mutatja be, hogy büszkék lehetünk ezekre a helyekre, ugyanakkor figyelnünk kell arra, hogy megőrizzük ezeket az értékeket.

Hulló István, igazgató, Szabadkai Városi Múzeum: „A Tisza menti szikes pusztákat festette, itt a kiállításon utána van egy tárlatvezetés, és valójában itt van a madárvonulás szempontjából ezek különleges élőhelyek. Azután az a szikes, a kopároknak a növényzete szintén évezredes múltra tekint vissza. Azután maga a legeltetés, az állattartás, mint népi kultúránk eleme. Ez is nagyon fontos.”

Az ezerarcú puszta
Szabadkai Városi Múzeum
Hulló István
Múzeumok hete

Kapcsolódó tartalmak

Most

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.