Ugrás a tartalomra

Az irodalomé a főszerep a hétvégén Bácsfeketehegyen

2018.12.01
13:32
2018.12.01
18:06
Forrás
Pannon RTV
A XXII. Dudás Kálmán Nemzeti Vers- és Prózamondó Találkozón mintegy hatvan gyermek és felnőtt vesz részt.

A verseny jó alkalom a bemutatkozásra, a szakmai fejlődésre és a hasonló érdeklődési körű gyerekek és felnőttek találkozására.
Pásztor Dávid, Temerin: „A Dudás Kálmán versenyen már tavaly voltam, most azért is jöttem, mert persze mindenkinek az a fontos, hogy nyerjen, de jó a társaság is.”

A résztvevők három művel készültek.
Vajda Noa Pálma, Bácsfeketehegy:
„- Olyan verseket választottam, amelyek hozzám nagyon közel állnak.
- Melyek ezek?
- Podolszki József: Magas szelekben, azért mert Podolszki József feketicsi születésű költő, Ábrányi Emil: Magyar nyelv, illetve Buda Ferenc: Vadludak.”

Vajdaság egész területéről és Magyarországról is érkeztek résztvevők.

Farkas Bendegúz, Szigetszentmiklós, Magyarország: „Nagyon szeretem a versmondást, mert nagyon bele tudom élni magam, és nekem ez egy öröm, ha verset mondhatok.”

Színészekből, tanárokból, írókból álló szakmai zsűri értékeli a produkciókat.

Krizsán Szilvia, színész: „Felírunk minden olyan apróságot, ami jó vagy, ami javítandó, hiszen, ahogy véget ért a verseny vagy egy-egy szakasza a versenynek, akkor megrohamoznak bennünket a gyerekek, és kíváncsiak a véleményünkre, kíváncsiak arra, hogy mit és hogyan lehetne még jobban csinálni, tehát igazából ez a verseny egy oktató találkozó is.”

A szombaton könyvvásárt tartottak a Solymosy Könyvesház és a Forum Könyvkiadó Intézet részvételével, valamint író-olvasó találkozót Terék Anna költővel. Vass Szabolcs képzőművész munkáiból kiállítás nyílik, a színházteremben pedig az Újvidéki Művészeti Akadémia hallgatóinak verses színházi estjét tekintheti meg a közönség.

Hajvert Ákos, elnök, Vajdasági Magyar Versmondók Egyesülete: „Az idén behoztunk néhány újítást is. Az egyik említésre méltó, hogy nincsenek tovább helyezések a döntőt követően, hanem minősítések vannak, ez azt jelenti, hogy minden döntős minősítésben részesül, és minden döntős jó szájízzel, kellemes érzéssel mehet haza, hiszen aki a döntőbe kerül, az megérdemli, hogy minősítsék, így lehet arany-, ezüst- vagy bronz okleveles.”

Vasárnap, a döntő napján osztják ki a Dudás Kálmán-díjat és oklevelet a legjobb vers és prózamondóknak.
Kísérőrendezvényként könyvvásár, képzőművészeti kiállítás, író-olvasó találkozó és verses színházi est is várja a résztvevőket.

Bácsfeketehegy
Dudás Kálmán Nemzeti Vers- és Prózamondó Találkozó

Kapcsolódó tartalmak

Most

16:12

Negyedik napja keresik az eltűnt kislányt

Speciális mentőcsapatok érkeztek a helyszínre, most ők vizsgálják át a területet. Az alagutakat, a földalatti csatornákat és az aknákat is átvizsgálják. Igor Jurić szerint furcsák a kislány eltűnésének körülményei.
15:47

28. Rákóczi Mozgótábor – Pályázati felhívás

Vegyél részt a kanadai Rákóczi Alapítvány 2024-es Diákok Határok Nélkül Programjában! Tölts egy élménydús kirándulást Magyarországon! Ismerd meg múltunkat és járulj hozzá a jövő építéséhez és köss életre szóló barátságokat!
13:35

Lesz-e fagykár a gyümölcsösökben?

Idén is, mint jó pár évre visszamenőleg kora tavaszi fagyokkal szembesültek a gyümölcstermelők. Az elmúlt hetekben a fagyzugos helyeken a hajnali órákban a -4, -6 fokot is elérte a hőmérséklet.
13:20, Frissítve: 13:26

Tojásvadászat Királyhalmon

Tojásfadíszítés, kézműves foglalkozás és kincskeresés - ez várt ma a gyerekekre Királyhalmon. A kultúrotthon előtti parkban örömmel gyűjtötték a húsvéti kincseket a legkisebbek.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.