Ugrás a tartalomra

Az oromhegyesi asszonyok háborúellenes megmozdulására emlékeztek

2017.12.30
13:44
2017.12.30
15:42
Forrás
Pannon RTV
A 25. évfordulóra könyvvel készültek, amely felidézi az akkori eseményeket.

Oromhegyesen könyvbemutatóval emlékeztek a Zitzer Szellemi Köztársaság nevű ellenállási mozgalom 25. évfordulójára. A dokumentumkiadvány nem csak magukkal az eseményekkel, hanem annak kiváltó okaival és okozóival is foglalkozik.

A könyvbemutatót a helyi közösség nagytermében tartották. Az eseményen jelen volt Lukácsi Mária, aki annak idején a Zitzerben a háborús behívók ellen tiltakozó mintegy 200 emberre főzött. „Ezt kellett tennünk, hogy ellenálljunk, hogy ne adjuk meg magunkat olyan könnyen, hogy elvigyék azokat, akikre nem volt szükség, hogy elvigyék, mert nem volt miért.”

A Kispiactól Oromhegyesig - lehetett bátran is félni - (1991-1992) című, 200 oldalas könyvet az Oromhegyesi Faluház Alap eredetileg színesben szerette volna megjelentetni, de még fekete-fehérben is csak a helybeli támogatók segítségével tudta kiadni. Így utólag nem is baj, mert van mit gyászolni - mondta Balla Lajos Laci, a könyv szerkesztője. „Azt az őrültséget, amit a politikai vezetőink akkor sem tudtak elfogadni, az ellenállást még úgy sem, ahogyan mi a saját érzéseinkben ezt elraktároztuk, ugyanis szép volt, jó volt, eredményes volt, mégis titkoljuk.”

1992. május elején a körülbelül 2000 lakosú Oromhegyesre több mint 200 behívó érkezett. Ekkor a falu asszonyainak szervezésében elkezdődött a vajdasági magyarság egyik legjelentősebb háborúellenes megmozdulása, amely külföldön is ismertté vált.

Oromhegyes
ellenállás
háborúellenes
könyv
asszonyok

Most

13:32, Frissítve: 16:18

Egyetemi felkészítő tábor Újvidéken

Kétnapos felvételi felkészítő tábor kezdődött ma Újvidéken a Magyar Nemzeti Tanács szervezésében. A képzésen mintegy 50 diák vesz részt, akik a középiskola után egyetemen szeretnének továbbtanulni.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.

Berobbant a turistaidény Palicson

A nyárias időjárásnak köszönhetően a tó körüli sétányon, a vendéglátóhelyek teraszain és a fagylaltozók környékén is sokan voltak a délutáni órákban.