Ugrás a tartalomra

Az úr nevében nyilvános próbája volt hétfőn

2018.05.29
10:58
2024.03.19
08:40
Forrás
Pannon RTV
Új előadása nyilvános próbáját tartotta a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház. Az Úr nevében című darab a Passport-trilógiához kapcsolódik, valamint az Ördög és Európa előadásának egyfajta folytatása.

Kereszténység és iszlám. Kerítés és európai demokrácia. Férfiak és nők. Szerelem és szenvedély. Szerelem és gyűlölet. Szenvedélyes gyűlölet - áll az előadás ismertetőjében.

Urbán András, az előadás rendezője elmondta, a produkció a gyűlöletről szól, amit a migránskrízis és a menekültáradat prizmáján keresztül vizsgáltak meg: „Egy olyan időszakban élünk, amikor egy komoly politikai paradigmaváltás van, amikor nem probléma rossz fiúnak lenni. Tehát, hogy amikor az ember beismeri és vállalja azt, hogy ráméri azt a bizonyos korbácsütést. Ez egy ilyen világról szól, ezt a témát próbálja körüljárni.”

A nyilvános próba célja, hogy a színészek már a próbafolyamat alatt találkozzanak a közönség véleményével. Mikes Imre Elek, színész, Kosztolányi Dezső Színház, Szabadka: „Ez nagyon hasznos dolog, mert minket színészeket is szembesít azzal, hogy hol tartunk jelen pillanatban. Én ezt sűrűbben alkalmaznám színházban így próbafolyamatoknál, mert tudunk találkozni a közönséggel, az ő reakciójuk mindig számít egy előadásnál.”

A Úr nevében című előadás bemutatója június 16-án lesz a Szabadkai Kosztolányi Dezső Színházban.

Szabadka
Kosztolányi Dezső Színház
bemutató
előadás
Urbán András

Kapcsolódó tartalmak

Most

16:12

Negyedik napja keresik az eltűnt kislányt

Speciális mentőcsapatok érkeztek a helyszínre, most ők vizsgálják át a területet. Az alagutakat, a földalatti csatornákat és az aknákat is átvizsgálják. Igor Jurić szerint furcsák a kislány eltűnésének körülményei.
15:47

28. Rákóczi Mozgótábor – Pályázati felhívás

Vegyél részt a kanadai Rákóczi Alapítvány 2024-es Diákok Határok Nélkül Programjában! Tölts egy élménydús kirándulást Magyarországon! Ismerd meg múltunkat és járulj hozzá a jövő építéséhez és köss életre szóló barátságokat!
13:35

Lesz-e fagykár a gyümölcsösökben?

Idén is, mint jó pár évre visszamenőleg kora tavaszi fagyokkal szembesültek a gyümölcstermelők. Az elmúlt hetekben a fagyzugos helyeken a hajnali órákban a -4, -6 fokot is elérte a hőmérséklet.
13:20, Frissítve: 13:26

Tojásvadászat Királyhalmon

Tojásfadíszítés, kézműves foglalkozás és kincskeresés - ez várt ma a gyerekekre Királyhalmon. A kultúrotthon előtti parkban örömmel gyűjtötték a húsvéti kincseket a legkisebbek.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.