Ugrás a tartalomra

Bácska felfedezője 154 éve született

2022.11.13
20:08
2022.11.13
20:23
Forrás
Pannon RTV
Koszorúzással, fogalmazás-, esszé-, novella- és rajzpályázattal, irodalmi előadásokkal tisztelegtek Papp Dániel író emléke előtt Bácskossuthfalván, valamint megnyílt a 9+1 Művésztelep kiállítása.

Papp Dániel 154 éve született Bácskossuthfalván.

Zenei produkciókkal kezdődött a Papp Dániel tiszteletére kiírt pályázat díjátadója a bácskossuthfalvi Echo Gyermek- és Ifjúsági Központban. Irodalmi és történelmi előadásokat is hallhattak a résztvevők. Rekordszámú munka érkezett be, 198 rajz és 166 irodalmi munka, melyeknek Bácska és a helyi színek voltak a vezérmotívumai.

Nagy Anett, tanuló, Id. Kovács Gyula Á. I., Bácskossuthfalva: „Három cím közül lehetett választani, én az őszi sétát választottam, mert én eleve természetgondozó akarok lenni és nagyon szeretek a természetben lenni. Amikor elmegyünk az erdőbe, akkor olyan jó érzés, hogy a fáknak lehet látni a lombjait, hogy több fajta színben pompáznak.”

Farkas Filip, tanuló, Id. Kovács Gyula Á. I., Bácskossuthfalva: „A múltunkról és jelenünkről írtam, a szüleim meséltek, hogy teljesen más volt minden, mint most, nem gépezett mindenki, hanem este tízig kint bújócskáztak, akármit csináltak.”

A díjátadót követően megnyílt a 9+1 Művésztelep kiállítása.

Papp Dániel, író, novellista, Bácskossuthfalván született 1868-ban, a magyar modern irodalom előfutára, a Bácska felfedezőjének tartják. A Moravicai Értelmiségi Fórum 13. alkalommal szervez megemlékezést, irodalmi estet és pályázatot a tiszteletére. Crnkovity Gábor, az egyesület elnöke Tündérlak Magyarhonban című elbeszéléskötetének előszavából olvasott fel emléktáblájánál: „Idegen patkó nem kaparhatja ki a mi szerencsénket. Bácskainak kell lenni, és nekünk kell a szerencse kovácsának lenni. Mi magunk tudunk tenni azért, hogy jobban éljünk, és ezen a földön, ezen a vidéken boldogulni tudjunk.”

A Moravicai Értelmiségi Fórum elnöksége megkoszorúzta Papp Dániel emléktábláját, amely az egyesület székházának falán található.

Papp Dániel
koszorúzás
id. Kovács Gyula Általános Iskola
Crnkovity Gábor
Moravicai Értelmiségi Fórum

Most

19:30, Frissítve: 19:57

Száz fiatal labdarúgó a Csubela Ferenc Emléktornán

Száz fiatal labdarúgó részvételével zajlott a Csubela Ferenc Emléktorna Bácskossuthfalván. A kispályás kupán 16 csapat versengett helyi és környékbeli fiatalok részvételével. Csubela Ferenc, a VMSZ egyik alapítója és első elnöke volt.

Népszerű

Mezőgazdászok, figyelem!

Új pályázatot hirdettek a mezőgazdászok számára. Beruházásaik 50 százalékát az állam biztosítja, vissza nem térítendő támogatás formájában.

Elindult a személyforgalom a Szabadka-Szeged vasútvonalon

Az első járat 5 óra 19 perckor indult Szegedről. Az első utasok között volt Lázár János magyar közlekedési miniszter és dr. Pásztor Bálint a VMSZ megbízott elnöke is. A személyvonatok ezen a vonalon ötször közlekednek majd mindkét irányba.