Ugrás a tartalomra

Bajsán járt az utolsó garabonciás

2022.04.09
13:34
2022.04.09
17:12
Forrás
Pannon RTV
Az utolsó garabonciás című darabbal érkezett Vajdaságba a leányfalui Szekér Színház. A 2020-ban, Trianon századik évfordulójára elkészített darabot a szabadkai származású Póka Éva rendezte.

Pénteken a bajsai Tűzoltóotthonban mutatták be az előadást. Szombaton Bácsfeketehegyen, vasárnap pedig Óbecsén vendégszerepelnek.

A koronavírus-járvány miatt két év kihagyás után ismét Vajdaságba érkezett a leányfalui Szekér Színház. Az utolsó garabonciás című darabot hozták el a közönségnek.

Tajkman Beáta, Bajsa: „Nagyon vártuk már. Mindig örülünk, ha jönnek, mert mindig nagyon színvonalas előadásokat hoznak, amiket itt ritkán lehet látni.”

A Krúdy Gyula novellája alapján készült darab a magyarság Trianon utáni összetartozásának allegorikus képét helyezi a középpontba. Az előadást élőzene és ének kíséri. Azonban minden belső tragikuma ellenére optimista gondolatokkal zárul.

Póka Éva, rendező, Szekér Színház, Leányfalu, Magyarország: „A táncban kiderül, hogy a világ ilyen, és minden folytatódik. Mindig van háború, mindig van béke, mindig van öröm és mindig van remény. Minden jelenet a szörnyűségekben felcsillantja nekünk a reményt.”

A Szekér Színház szombaton Bácsfeketehegyen, vasárnap pedig Óbecsén mutatja be Az utolsó garabonciás című darabot. Az előadásra a belépés önkéntes adomány.

Bajsa
Szekér Színház
Ondrik János
Póka Éva

Most

09:33, Frissítve: 09:38

Orbán Viktor: békepárti többség kell Európában!

Az európai parlamenti választáson a békepártiság és a háborúpártiság áll szemben egymással, és Európában békepárti többség kell - hangoztatta Orbán Viktor magyar miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában, pénteken.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.