Ugrás a tartalomra

Bartók Bélára emlékeztek Horgoson

2019.08.31
20:46
2019.08.31
20:55
Forrás
Pannon RTV
A megemlékezést a Brauswetter-, azaz az Órás villa kertjében tartották.

Az ünnepi műsorban népdalénekesek, néptáncosok és népzenészek Bartók-gyűjtésű dalokat, feldolgozásokat adtak elő.

Ünnepi műsorral emlékeztek meg a helyiek és vendégeik arról, hogy Bartók Béla zeneszerző, -tanár és -tudós 1906. augusztusában népdalokat gyűjtött a Horgos széli Órás villában. Nyilas Leonov Anita, művelődéssel megbízott tag, Magyarkanizsa KT: „1906-ban, amikor itt járt, végigjárta a falut, kereste azokat a szép hangú asszonyokat, nőket, akikről már itt, a kertben hallotta, hogy a napszámos munka közben énekeltek. Mintegy 25-40 dalt gyűjtött össze, amelyeket utána meg is jelentetett.”

Ma pedig ezt meg kell őriznünk - tette hozzá Nyilas Leonov Anita. Horgos művelődési egyesületét is Bartók Béláról nevezték el. Az ünnepségen megkoszorúzták a villa falán lévő Bartók emléktáblát is. Halász György, szervező, elnök, Órás Villa Polgári Egyesület: „A rendezvény célja, hogy ne feledjük sohase, hogy ilyen nagy magyar zeneszerző, zenetudós, a 20. század egyik legjelentősebb zeneszerzője volt Bartók Béla, hogy minden évben felelevenítsük ennek a jelentőségét, ennek az ünnepségnek, és hogy ne feledkezzünk el róla, hogy itt volt Horgoson, hiszen mi horgosiak büszkék lehetünk rá, hogy Bartók itt gyűjtött.”

A művelődési műsorban fellépett Tillinkó Luca horgosi népdalénekes, a csókai Rákóczi férfikórus, a Szegedi Ökumenikus Kórus, Mihók Attila citerás, Miklenovics Aranka versmondó, valamint Torok Orsolya, énekes, citerás.

Torok Orsolya, népdalénekes, citerás: „Ha mi már vajdaságiak vagyunk, akkor a vajdasági zenéket, dalokat nem fogja más játszani, csak mi, tehát játszhatnánk mi is Magyarországról, bármely más környékről, de a mienket mégis csak mi tudjuk továbbadni, mi tudjuk úgy zenélni igazán, hogy a mienknek mutassuk be.”

Idén van Bartók Béla születésének 138. évfordulója. Az Órás villában negyedszer szervezte meg az ünnepi műsort a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség és az Órás Villa Polgári Egyesület.

Horgos
Brauswetter-villa
Órás villa
Órás Villa Polgári Egyesület
megemlékezés
népdalgyűjtés
népdal
Bartók Béla
Nyilas Leonov Anita
Halász György
Torok Orsolya

Most

11:06, Frissítve: 11:11

Verstappené a Red Bull századik pole pozíciója

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Kínai Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamon ő rajtol majd az élről.
10:14

Verséneklő koncertet tartottak Ürményházán

A Vajdaságban tevékenykedő három Petőfi Sándor Program ösztöndíjasának együttműködésével jött létre a magyar költészet napja alkalmából megrendezett zenés műsor, amit az ürményházi Szent Anna Római Katolikus Templomban mutattak be.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.