Ugrás a tartalomra

Beethoven hegedűversenye a ferencesek templomában

2018.10.11
12:42
2018.10.11
17:40
Forrás
Pannon RTV
A Ludwig van Beethowen D-dúr hegedűverseny 61. opuszát tegnap este Szabadkán a ferencesek templomában. A Szabadkai Zeneiskola tanárait és tehetséges növendékeit Paskó Csaba karmester vezényelte.

Beethoven D-dúr hegedűversenye kihívás mindannak, aki játssza, de annak is, aki vezényli.
Zsiga Pál, hegedűművész: „Hónapokon át természetesen nagyon komoly munkával készültünk rá Paskó Csabával és a Beethoven D-dúr hegedűversenyt fogja a kedves közönség hallani ma este. A koncert 50 perces, két kadenciával az első és a harmadik tételben - Crysler kadenciával - ami őszintén: pokoli nehéz.”

Az est karmestere elmondta, nem ez volt az egyetlen koncert, amire készültek. Több nagyzenekari produkcióra számíthatnak az érdeklődők Vajdaság-szerte.

Paskó Csaba, karmester: „A következő nagykoncert október 18-án lesz, amely a központi hangverseny, olyan művészekkel, akik itt tanultak de elszármaztak és nagy karriert futottak be a világba. Aztán december 12-én a Mozart: Koronázási mise és Beethoven Kórusfantáziája a teljes zeneiskola felállásával: tanárok, diákok komplett felállásában. Aztán februárban várható egy nagy kamaraest és év végén a tradicionális nagy érettségi hangverseny - ezeknek legtöbbjét majd tájolni is fogjuk, ahogy ezt az elmúlt 4-5 évben már megszokhatta a közönség.”

Paskó Csaba hozzátette, már most több helyről érkezett meghívás, hogy bemutassák nagykoncertjüket. Az elkövetkező időszakban Bácskossuthfalván és Magyarkanizsán már biztosan hallhatja a különleges dallamokat a nagyérdemű.

Paskó Csaba
koncert

Most

09:33, Frissítve: 09:38

Orbán Viktor: békepárti többség kell Európában!

Az európai parlamenti választáson a békepártiság és a háborúpártiság áll szemben egymással, és Európában békepárti többség kell - hangoztatta Orbán Viktor magyar miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában, pénteken.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.