Ugrás a tartalomra

Befejeződött a Csodálatos kenyérszaporítás restaurálása Szabadkán

2020.06.19
14:43
2020.06.19
15:29
Forrás
Pannon RTV
A festmény Paulus Antonius Senser barokk festőművész alkotásai közül kiemelkedő jelentőségű. A tárlat ünnepélyes megnyitóját pénteken délben tartották a Szabadkai Városi Múzeumban.

A hatszor három méteres festmény mellett Senser több alkotása is megtalálható a kiállításon.

Fuvolaszólóval nyitották meg a P.A. Senser barokk festő című kiállítást a Szabadkai Városi Múzeumban. Levéltári források alapján Senser Pécshez és Eszékhez kapcsolódott.

Bodnár Boglárka, a Pécsi Egyházmegye muzeológusa elmondta, hogy Senser az 1700-as években festőműhelyt indított Pécsett. Az alkotásai nem csak Magyarországon lelhetők fel, hanem Szerbiában, Horvátországban és Bosznia- Hercegovinában is.

Bodnár Boglárka, a Pécsi Egyházmegye muzeológusa: „Sokan találták meg, így például nem csak a plébániák, hanem a ferencesek is. A ferences kolostorokba szívesen kérték fel őt egy-egy mű megalkotására. Nem sokat tudunk az ő életéről, nem maradt meg túl sok adat róla. A képei tanúskodnak róla.”

A kiállított művek közül többet is Korhecz Papp Zsuzsanna, a Szabadkai Városi Múzeum restaurátora újított fel: „Ami nagyon fontos, hogy a pécsi püspöki szeminárium egykori refektóriumi képét a Csodálatos kenyérszaporítást restauráltam, ami hatszor három méteres festmény és nagyon fontos műve Senser Pál pécsi festőnek, valamint a siklósi Szentháromság templomnak a négy oltárképét is ez alkalommal.”

A kiállítást szeptember másodikáig láthatják az érdeklődők a Szabadkai Városi Múzeumban.

Csodálatos kenyérszaporítás
restaurálás
Szabadkai Városi Múzeum
Korhecz Papp Zsuzsanna
Bodnár Boglárka

Kapcsolódó tartalmak

Most

13:35

Lesz-e fagykár a gyümölcsösökben?

Idén is, mint jó pár évre visszamenőleg kora tavaszi fagyokkal szembesültek a gyümölcstermelők. Az elmúlt hetekben a fagyzugos helyeken a hajnali órákban a -4, -6 fokot is elérte a hőmérséklet.
13:20, Frissítve: 13:26

Tojásvadászat Királyhalmon

Tojásfadíszítés, kézműves foglalkozás és kincskeresés - ez várt ma a gyerekekre Királyhalmon. A kultúrotthon előtti parkban örömmel gyűjtötték a húsvéti kincseket a legkisebbek.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.