Ugrás a tartalomra

Befejeződött a jubiláris, 60. Magyarkanizsai Írótábor

2012.09.08
18:06
Hagyományos iskolai író-olvasó találkozókkal és szakmai beszélgetésekkel, valamint Csubrilo Zoltán Vándorlások című, az írótábor hat évtizedét feldolgozó dokumentumfilmjének bemutatásával fejeződött be a nagymúltú irodalmi találkozó szakmai része
Hagyományos iskolai író-olvasó találkozókkal és szakmai beszélgetésekkel, valamint Csubrilo Zoltán Vándorlások című, az írótábor hat évtizedét feldolgozó dokumentumfilmjének bemutatásával fejeződött be a nagymúltú irodalmi találkozó szakmai része. Idén először a Kanizsai Írótábor munkájában részt vettek a Híd-kör tagjai, az ismert irodalmi folyóirat köré csoportosuló fiatal, szárnyukat bontogató alkotók is. Utóbbiak kiváló bemutatkozási lehetőségnek tartják az írótábort.



Terék Anna Sinkó-díjas költő úgy véli: „keresni kell ezeket az utakat, keresni kell a lehetőségeket, hogy lehessen publikálni. Próbálkozni kell beküldeni egyik folyóirathoz, másik folyóirathoz, utána az ember csak megtalálja azt az utat, ami számára járható. Érik az embert csalódások, de szerintem ez kell magához a fejlődéshez, meg ahhoz, hogy tudjunk haladni, előre lépni, változni.” A korábbiakhoz képest alapjaiban megváltoztatott Kanizsai Írótáborból sokan hiányoztak az ismert költők és írók közül, de sok új arc is feltűnt. Egy régi írótáborozó, Sinkovits Péter író-újságíró véleménye szerint: „most egyfajta átcsoportosulás történt a jelenlévőket illetően. Mert ugyan mindenki kapott meghívót, de észre kellett venni, hogy olyanok is eljöttek, akik eddig hiányoztak, és zömmel talán ők voltak itt. Különös továbbá és némileg bizarr, hogy Ladik Katalin első alkalommal kapott meghívót és itt volt, vagy Danyi Magdolna, tehát volt egy ilyen része is. Az viszont észrevehető volt, hogy akik a korábbi években voltak itt, azok közül sokan távol maradtak és valóban hiányoztak.” A pénteki nap záróeseményeként az írók és költők, valamint a fiatal műfordítók a műfordítás és az irodalom kapcsolatát boncolgatták. A jubiláló Kanizsai Írótábor a Vándorkulacs-díj átadásával zárult, amit az idén Dormán László fotóművész érdemelt ki.   Írótábor: szerzők és könyvkiadók a fókuszban (2012-09-07 - 10:06) Könyvkiadók és szerzők mutatkoztak be egymásnak és a kisszámú közönségnek a 60. Kanizsai Írótábor második napján. Az idén 55 éves Forum Könyvkiadó igazgatója, Németh Ferenc az intézmény kiadványairól szólt, amelyeket közelebbről maguk a szerzők, illetve a kiadásban közreműködők mutattak be. A zEtna Kiadó elmúlt tíz évben megjelent 70 könyvéről Beszédes István, a kiadóház vezetője beszélt. Az esti programban a jubiláló tábor múltjára emlékeztek a megjelentek.   A 60. Magyarkanizsai Írótábor 2012.09.06. 16:31 Megkezdődött a 60. Magyarkanizsai Írótábor. Ez alkalomból megkoszorúzták Koncz István költő és Dobó Tihamér festőművész szobrát. Dormán László fotókiállítása is megnyílt. A 60. Kanizsai Írótábor és a hozzá szorosan kapcsolódó szabadtéri fotókiállítás megnyitóján Bányai János, a szervezőbizottság elnöke arról a hagyományról szólt, amelyet az elmúlt hat évtizedben Magyarkanizsa, illetve a tábor szervezői, életben tartói megteremtettek.



„Nem könnyű az ilyen irodalmi, egyáltalán kulturális rendezvényeket folyamatosan életben tartani. Itt ez sikerült, ez hagyományt teremtett, olyan hagyományt, ami mindenképpen számításba vehető akkor, amikor a vajdasági magyar irodalom történetéről beszélünk. Ez a kiállítás is, amit itt látni fogunk, része ennek a történetnek, hisz ez a kiállítás is magát a történetet, az Írótábor történetét mondja el” – emelte ki Bányai János. A Városháza előtti sétányon felállított pannókon Dormán László mintegy 300, fekete-fehér technikával készült fényképe idézte fel a Kanizsai Írótábor múltját. A fotóművész – bevallása szerint – a lehető legnyitottabb valóságában szerette volna a közönség elé tárni a tábor ismert és kevésbé ismert mozzanatait. „Abban a valóságban kell megmutatni, ahogyan én látom. Az embereket is, az Írótábor vendégeit is, akik itt vannak az írók, költők, vezérigazgatók, főszerkesztők, cenzorok, besúgók, mert, hogy eljöttek az írók után a Tisza-partra, ez is biztos, úgyhogy itt vannak együtt” – mesélte Dormán László. A jubileumi 60. Kanizsai Írótábor ma és pénteken író-olvasó találkozókkal és szakmai tanácskozásokkal folytatódik.
Magyarkanizsa
Írótábor
könyvkiadók
szerzők

Most

21:49

Megszámolják az ürgéket

Országos Ürgelajstromot szervez ismét a magyarországi Vadonlesők Közössége Természetvédelmi Egyesület április 20-27. között.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.