Ugrás a tartalomra
Pannon RTV/Huszár Dániel

Bemutatkozott a The Spark zenekar Palicson

2020-07-10
09:51
2020-07-10
17:22
Forrás
Pannon RTV
Palicson a Magyar Művelődési Központban mutatkozott be a huszonévesekből álló The Spark zenekar. Az együttes egy órás műsorral készült, a járványhelyzet miatt azonban alig volt látogató.

Mindössze húszfős közönség előtt mutatkozott be a The Spark zenekar Palicson.

Az együttes 2017-ben alakult hét taggal, azóta már kisebb fesztiválokon is felléptek. Pop, rock és funky stílusban játszanak.

Albert Réka, a The Spark gitárosa: „Az elején, ahogy meghallottak minket, hogy zenélünk, hogy együtt a banda, rögtön hívtak minket kávézókba és kisebb helyekre fellépni, ezen kívül Vajdaságba is több kávézóba, kisebb fesztiválokon és a Rókafeszten is felléptünk, úgyhogy nem panaszkodhatunk.”

Hulló Zsófia zenekar alapító gyerekkora óta dobol. Az ő ötlete volt együttest verbuválni. Feldolgozásokat játszanak, eddig két önálló számot szereztek, de dolgoznak a továbbiakon.

Hulló Zsófia, a The Spark dobosa: „Mi is szeretnénk egy lemezt kiadni, van már egy pár saját számunk, amelyeket nem igazán szoktunk még játszani nagy közönség előtt, de a nagy cél az, hogy ha nyernénk egy nagyobb pályázaton, vagy kapnánk támogatást, akkor lenne egy The Spark lemez, amit nagyon ajánlanék, tényleg.”

Elkészítették a Róka-tanya himnuszát is, amivel az idei Róka Festen terveznek debütálni.

The Spark
koncert
Palics
Hulló Zsófia

Most

Népszerű

Ítéletidő Bácskában

Szabadkát nem sokkal 20 óra előtt érte el a vihar. Egyes helyi közösségekben nagy mennyiségű jég esett.