Ugrás a tartalomra

Bemutatták Besnyi Károly Betiltott ünnep című kötetét Bácskossuthfalván

2020.09.19
08:44
2020.09.19
16:21
Forrás
Pannon RTV
A falu 1986-ban akarta megünnepelni újratelepülésének kétszázadik évfordulóját.

Az akkori hatalom azonban megakadályozta azt, hogy a bácskossuthfalviak úgy ünnepeljenek, ahogy szeretnének. A könyv az ünnep betiltásának történetét dolgozza fel.

A szerző a bemutatón úgy fogalmazott, a kiadvány egy mikroközösségen keresztül mutatja be a szocializmus működését annak utolsó éveiben. Az eseményen elhangzott, nem a helyieken múlt, hogy az ünneplést betiltották.

Besnyi Károly többek között 8 önálló könyv és 6 kötet társszerzője, a bácskossuthfalvi Monográfia Helytörténeti Egyesület tagja. A most megjelent Betiltott ünnep az egyesület legújabb kiadványa.

Besnyi Károly, helytörténész: "Abban az évben a községi vagyis a világi megemlékezésen, rendezvényeken egyetlen egy alkalommal sem hangzott el a 200 év. Ez úgy szigorúan megtiltotta az akkori politikai hatalom. Az egyházközség viszont megünnepelte, igaz, hogy nagyon erős megfigyelés alatt állt az egész rendezvény. Ott sem a falu 200 éves évfordulóját méltatták, de megemlékeztek arról, hogy 200 éve jött létre az egyházközség."  

Besnyi Károly
Betiltott ünnep
könyvbemutató
Bácskossuthfalva

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.