Ugrás a tartalomra

Bemutatták Magyarkanizsán az Entrópiát

2017.12.30
12:46
2017.12.30
16:57
Forrás
Pannon RTV
A Gondolat-Jel Társulat ősbemutatójára minden jegy elkelt napokkal korábban.

Péntek este Magyarkanizsán tartotta a Gondolat-Jel Társulat Entrópia című drámajátékának ősbemutatóját, azt a darabot állította színpadra, amelynek szövege elnyerte a Szabadkai Népszínház 2017-es drámapályázatának fődíját.     

A Művészetek Háza kis színpadának minden ülőhelyét már előre lefoglalták az ősbemutatóra, amelyet a fiatal színjátszók is nagyon vártak már. A Johannát játszó Kanyó Fruzsina szerint a darabnak nincsenek főszereplői, egyszerűen mindenki az. „A próbafolyamat legelején kialakítottunk magunknak egy-egy karaktert, ezek alapján fűzzük össze a szálakat. Az én szerepem egy bipoláris, kicsit függőségekben élő pánikbeteg lány, aki különböző problémákkal küszködik.”

Oláh Tamás, a darab rendezője állította össze a dráma szövegét is, bár szerinte a szerző maga a társulat, mert az egész a színészek rögtönzésére épül. „Körülbelül egy éven keresztül improvizáltunk különböző témákra, különböző figurákkal, és ezeknek a karaktereknek, figuráknak a történeteiből állítottam össze, raktuk össze ezt a szöveget, ezt a drámát, aminek Entrópia lett a címe.”

Az ősbemutatóra napok alatt elkelt az összes jegy, így a társulat tervei szerint januárban megismétlik az előadást Magyarkanizsán.

Entrópia
Magyarkanizsa
Gondolat-Jel Társulat
bemutató

Most

08:08

Ma két csapat bejut a Bajnokok Ligája elődöntőjébe

Két negyeddöntős párharc fejeződik be a labdarúgó Bajnokok Ligájában kedd este, amikor a továbbjutáshoz az FC Barcelonának otthon, az Atlético Madridnak pedig idegenben kellene megőriznie a múlt héten megszerzett egygólos előnyét.

Népszerű