Ugrás a tartalomra

Bemutatták a Tündér Lala mesejátékot Zentán

2021.02.27
10:16
2021.02.27
16:17
Forrás
Pannon RTV
Bemutatta legújabb gyermekelőadását, a Tündér Lalát a Zentai Magyar Kamaraszínház. A darab Szabó Magda azonos című meseregényéből készült. A történet egy távoli tündérvilágot mutat be.

A főhőst körbelengő titok megannyi bonyodalmat szít, azonban a végére minden a helyére kerül. A darabot Mezei Kinga ajánlására Mess Attila vitte színpadra. Elmondta, hogy Szabó Magda a regény írásakor egy álombeli jövőképet alkotott meg. Hozzátette, hogy Lala karaktere egy igen fontos üzenetet közvetít felénk, ami pedig nem más, mint egymás elfogadása. Mess Attila szerint a mai világban folyamatosan érkeznek az üzenetek, hogy kiket kell utálni különbözőségük miatt.

Mess Attila, rendező: „Állandóan ez ömlik minden felől, és sajnos a gyerekek számára is ez ömlik minden felől, mert ők bennünket fognak imitálni. Nem a darabban lévő Lala, hanem az életben lévő gyerekek folyamatosan utálnak bennünket, hogy állandóan gyűlöletkampány történik, és ez a darab arról szól számomra, hogy nem vagyunk különbözőek.”

Tündér Lala
Zentai Magyar Kamaraszínház
Szabó Magda

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.