Ugrás a tartalomra

Beszélgetés Végel Lászlóval

2020.02.14
15:48
2020.02.14
17:53
Forrás
Pannon RTV
Végel világai címmel tartottak irodalmi estet tegnap a VM4K-ban, Szabadkán. Végel László Kossuth-díjas író az eseményen a vajdasági magyar közösség esetében felmerülő problémákról beszélt.

A kíváncsiság hívta életre Végel László, Lovas Ildikó és Urbán András közös beszélgetését. Végel könyveiről, a kisebbségi identitásról, a mindenkori kritikus hozzáállásról Lovas Ildikó kérdezte az írót. A VM4K koordinátora kiemelte: „Nagyon élvezzük, amikor egy másfajta gondolkodásmód, másfajta világ is meg tud mutatkozni. Semmi nem írhatja felül a kíváncsiságot.”

Végel László és Urbán András sokat dolgoztak együtt, de nemcsak a művészet terén, hanem emberileg is jól megértik egymást. A Kossuth-díjas író kifejtette: „Egyszer azt írtam a Naplómba, hogy a Kosztolányi Színház Szabadka jobbik arca, van rosszabbik is. Mikor arról beszéltem, hogy vannak helyi értékek, a magyar kisebbségen belül, akkor többek között az Andrásra is gondoltam. Miatta jöttem.”

Urbán András rendező elmondta, vannak olyan élő írók, akikkel jó együtt dolgozni: „Lovas Ildikó és Végel László sem másznak bele abba, ami a színpadon történik, de közben folyamatosan egy szellemi hátteret biztosítanak addig, amíg dolgozunk. Végel esetében nagyon fontos, hogy eszmeiségben és szellemiségében találkozzunk.”

Az esten jelenlevők részleteket is hallhattak Végel László könyveiből. A beszélgetés iránt nagy volt az érdeklődés.

Végel László
VM4K
Urbán András
Lovas Ildikó

Kapcsolódó tartalmak

Most

07:32

Máris itt a nyár?

25 fokos meleg vár ránk ma. Szerbia egyes részein, például Nišben és Kragujevacon akár 27 fok is lehet. A meleg levegő Észak-Afrika felől érkezik a térségbe.
07:17, Frissítve: 07:41

Ünnep a Pannon RTV-ben

Ünnepi műsorokkal, filmekkel várja a Pannon Televízió a nézőket a húsvéti ünnepek alatt. Nem csak a tévé, a Pannon Rádió és a Szabadkai Magyar Rádió is színes műsorokkal készült a hallgatóknak.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.