Ugrás a tartalomra

Betlehemes játékok, lucázás, bölcsőkézés, boszorkányűzés

2018.12.17
07:22
2018.12.17
18:04
Forrás
Pannon RTV
A karácsonyi ünnepkörhöz tartozó néphagyományokat mutatták be vasárnap este a szabadkai Népkör Magyar Művelődési Központban.

A Népkör apraja-nagyja színpadra lépett vasárnap este a Köszöntelek, karácsony című műsorban. A telt házas előadásra sokan voltak kíváncsiak, hiszen a fellépők melegséggel ajándékozták meg a nézők szívét.

Csorba Norbert, a Róna táncegyüttes tagja, Népkör MMK, Szabadka: „Szerintem ez a legszentimentálisabb föllépésünk. Karácsony alkalmával minden a szeretetről és a családról szól. A Népkörben mind a kettő fogalom teret kap és kibontakozik. Ennek a csoportnak, illetve családnak hála nekem ez a legjelentősebb fellépés az év folyamán.”

A több mint 150 táncos a néptáncdialektus mindhárom tájáról ízelítőt adott annak karácsonyi hagyományaiból, szokásaiból.

Rumenyákovity Szilvia, a néptánc szakosztály művészeti vezetője, Népkör MMK, Szabadka: „Mindenki a karácsonyhoz köthető szokásokból merített a műsorába. Igyekeztünk egy kicsit a hagyományos vonalat képviselni, illetve a betlehemezés szokásait színpadra vinni. Az egyházi vonal is megjelenik a műsorban, egyházi énekeket is hallhat a közönség és ennek az egyvelege jelenik meg a színpadon.”

Minden évben karácsony táján a Népkör népművészeti szakosztálya elkészíti a meghitt karácsonyi összeállítását. Ezzel talán mi is egy kicsit elmerengünk, hogy mik is a fontos értékek az életünkben - mondta Bodrogi Hajnalka, a szabadkai Népkör rendezvényszervezője.

Bodrogi Hajnalka, rendezvényszervező, Népkör Magyar Művelődési Központ, Szabadka: „A gyökereinket, azokat nem feledhetjük sohasem. Ezeket anno a nagyszüleink, dédszüleink gyönyörűen meg tudták élni. A koreográfusok ezt most gyönyörűen színpadra tudják vinni. Hiszen ezeket a népi énekeket, egyházi énekeket, mint amelyek ezt a műsort alkotják, már nem annyira ismeretesek, nem élnek már annyira ezek a dalok.”

A Karácsony a keresztény kultúrkör egyik legfontosabb ünnepe, az adventi ünnepkört zárja le.

Népkör Magyar Művelődési Központ
Szabadka

Kapcsolódó tartalmak

Most

19:19

A húsvét lényegéről gyerekeknek, játékosan

Húsvéti játékos foglalkozás tartottak a szabadkai Zorka Helyi Közösségben. A 2 és 10 év közötti zorkai gyerekek számára meglepetéssel is kedveskedtek. A húsvéti programot évről évre a VMSZ zorkai helyi szervezete hívja életre.

Népszerű