Ugrás a tartalomra

Bőgőt temettek a színpadon

2020.01.19
11:58
2024.03.19
08:50
Forrás
Pannon RTV
Óbecse 1900-as évekbeli népzenei életének szereplőire emlékeztek a magyar kultúra napja alkalmából. A tamburabandákat, fúvósokat és cigányzenekarokat a Fokos muzsikusai és vendégei idézték meg.

A tíz éves fennállását ünneplő zenekar tavaly jelentette meg Óbecse község népzenei hagyatéka című albumát, ezt mutatták most be a közönségnek.

Bőgőt temettek a színpadon a tíz éves fennállását ünneplő Fokos zenekar és vendégei. A derűs jelenettel az 1900 évek feledésbe merült népzenei életének állítottak emléket a zenészek.

Szerda Balázs, Fokos zenekar, Óbecse: „Igyekeztünk hitelesek maradni olyan értelemben, hogy amit az idézőjeles adatközlőink, az öregek, akikkel tudtunk beszélni, akiknek a hangfelvételeit megszereztük, amiket elmeséltek, igyekeztünk ahhoz illő számokat csinálni hangulatban is.”

A műsor végén a nézők vastapssal ünnepelték a zenészeket. Fenyvesi Szilvia, Óbecse: „A ma esti koncert és maga a magyar zene is, amikor azt hallom, a szívem tele van, és azt gondolom, hogy minden magyar embernek a lelkét, szívét, amikor magyar zenét hall, ugyanúgy megrendíti, mint az enyémet.”

Tóth Kása Piroska, Óbecse: „Nagyon nagy élmény volt. A magyar kultúra napja megilleti ezt a magyarságot, aki még itt maradt, mert sajnos kevesen maradnak, de amikor ilyen műsort lát az ember, mégis úgy érzi, hogy élnek itt a magyarok, és ez a telt ház azt mutatja, hogy igenis kellett ez a műsor, és igenis át kell adni mindazt, amit mi még tudunk, akik itt maradtunk.”

A CD-t a Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör adta ki a Magyar Kormány támogatásával. Molnár Viktor, alelnök, Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör, Óbecse: „A mai műsor főszereplője a Fokos zenekar, de a PSMK-nek a fő célkitűzése a magyar kultúra ápolása, ezt bizonyítja is az egész éves folyamatos működés és aktivitás.”

A Tisza-menti népdalok megismerése műveltségünk részét jelenti - emelte ki a rendezvényen Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke: „Nem gazdálkodhatunk érdemben a saját tulajdonunkkal sem, ha nem ismerjük eléggé. Remélem, hogy ezt a válogatást nem csak hallgatókként ismerik meg az érdeklődő fiatalok, hanem aktív énekesekként is, így ezek a dalok nem csupán a nemzeti összetartozás tudateszközeiként szolgálnak, de a közös éneklés örömét is megtapasztalhatják általuk.”

A törökkanizsai és az óbecsei népzenei hagyaték után Temerin örökségét is fel szeretné dolgozni a Fokos zenekar.

Fokos zenekar
bőgő
Hajnal Jenő
Óbecse

Most

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.