Ugrás a tartalomra

Boros György életmű-kiállítása a Népkörben (videó)

2017.05.20
14:44
Boros György előadással egybekötött önálló tárlata nyílt ma meg Szabadkán
Boros György előadással egybekötött önálló tárlata nyílt ma meg Szabadkán. A grafikusművész életében először árverezésre is bocsátotta alkotásait a Népkör Magyar Művelődési Központban. Kiss Mária mintegy 20 éve tanulja a képzőművészet rejtelmeit Boros Györgytől. Elmondása szerint az évek során rengeteg motivációt kapott a tanár úrtól. Kiss Mária, képzőművész: „A munkáiból vásároltam is egyet magamnak, emlékbe. Nagyon tetszenek az élénk színei, azok híve vagyok. Örülök, hogy ez a kiállítás megtörtént és annak is, hogy tudjuk a tanár urat segíteni.” Káich Katalin évtizedek óta rajongója Boros György munkásságának. Káich Katalin, professorix emerita: „Tulajdonképpen egy komplett művészről van szó, egy pedagógusról van szó, akinek szívügye, hogy nemcsak azok, akik hivatásból festenek, hanem azok is, akik esetleg elmulasztották, hogy hivatásul válasszák a festőművészetet, őket is tanítja.” Boros György önálló tárlata nemcsak betekintést nyújt a grafikusművész gazdag életpályájába, hanem a szolidaritást is jelképezi – mondta el a tárlat megnyitóján Ágoston Pribilla Valéria nyugalmazott magyartanár. „Azáltal, hogy megvásároljuk ezeket a képeket, azt hiszem, nagyfokú érzékenységgel gazdagodva társai leszünk ezeknek az alkotásoknak, és méltó társai Boros tanár úrnak is, aki valóban a vajdasági képzőművészeti élet emblematikus alakja.”



A nemzedékeket felnevelő grafikusművész az alkotásai eladásából befolyó összeget közelgő szívműtétjére szándékozza fordítani. Boros György, grafikusművész: „Ennek a kiállításnak van egy különleges apropója. Életmű-kiállítást az ember nem szervez nagyon sűrűn. Eddig két ilyen életmű kiállításom volt. Ez a mai egy különleges, mert ez tulajdonképpen az egészségemért van.” Boros György megsegítése céljából június elején is nyílik kiállítás, amelyen volt diákjai bocsátják majd árverésre alkotásaikat.
kiállítás
Népkör
Boros György

Most

21:33, Frissítve: 07:18

Exit poll: a HDZ nyert, de nem tud önállóan kormányt alakítani

A kormányzó jobbközép Horvát Demokratikus Közösség nyert a horvát parlamenti választásokon, de nem tud önállóan kormányt alakítani - derült ki a szavazófülkékből kilépők megkérdezésén alapuló és az urnazárás után nyilvánosságra hozott felmérésből.
20:29, Frissítve: 20:38

Megkezdődött az uniós csúcstalálkozó Brüsszelben

Az Európai Tanácsot alkotó vezetők gazdasági és versenyképességi kérdésekről, az ukrajnai háborúról, az EU és Törökország közötti kapcsolatokról, a közel-keleti konfliktusról és a libanoni fejleményekről fognak tárgyalni.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.