Ugrás a tartalomra

A budapesti Bakelit Multi Art Center várja a határon túli jelentkezéseket

2018.11.14
13:12
2024.03.19
08:43
Forrás
Pannon RTV
Kövécs Luca nemzetközi kapcsolatokért és programszervezésért felelős koordinátor a Szabadkai Magyar Rádióban felhívta a figyelmet arra is, hogy Vajdaságból is várják a művészek jelentkezését.

A budapesti Bakelit Multi Art Center várja a határon túli színtársulatok, előadó- és képzőművészek jelentkezését a 2019/2020-as évadra. Kövécs Luca az intézmény nemzetközi kapcsolatokért és programszervezésért felelős koordinátora a Szabadkai Magyar Rádióban felhívta a figyelmet arra is, hogy Vajdaságból is várják a művészek jelentkezését.

Art & Technology kategóriában digitális művészeket, GONZO kategóriában olyan előadásokat keresnek, amelyek a konvención, normán, normalitáson kívül merészkednek vagy játszanak vele. Befogadói pályázatukban független, alternatív, hazai vagy határon túli társulatok jelentkezését várják előadások bemutatására vagy már bemutatott előadások továbbjátszására, műfaji megkötés nélkül.

Ez mind csak egy töredéke a művészeti központ pályázatainak. A jelentkezések benyújtásának határideje általában december 17., de egyes pályázatok esetében ez kitolódik 2019-re is.

További információ a szinhaz@bmac.hu e-mail címen, vagy a www.bmac.hu oldalon keresztül kapható.

Bakelit Multi Art Center

Most

17:07, Frissítve: 17:18

Lovaggá avatták a Pannon RTV újságíróját

A Szent György Lovagrend lovagjává avatták Szabó-Hangya Terézt, a Pannon RTV nyugalmazott újságíróját és Dolinszki Áron evangélikus lelkészt Visegrádon. Az eseményre Székelyföldről, Németországból és Skandináviából is érkeztek résztvevők.
13:32, Frissítve: 17:33

Egyetemi felkészítő tábor Újvidéken

Kétnapos felvételi felkészítő tábor kezdődött ma Újvidéken a Magyar Nemzeti Tanács szervezésében. A képzésen mintegy 50 diák vesz részt, akik a középiskola után egyetemen szeretnének továbbtanulni.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.

Berobbant a turistaidény Palicson

A nyárias időjárásnak köszönhetően a tó körüli sétányon, a vendéglátóhelyek teraszain és a fagylaltozók környékén is sokan voltak a délutáni órákban.