Ugrás a tartalomra

Budapesti vándorszínház lépett fel Tornyoson

2019.12.19
13:45
2019.12.19
16:57
Forrás
Pannon RTV
Liszt Ferenc, Ady Endre és Wass Albert művei is elhangzottak a magyarországi Szent Mihály Szekere Vándorszínház karácsonyi előadásán Tornyoson.

Szentimrei Jenő Minden kuszább című versével kezdődött a Szent Mihály Szekere Vándorszínház előadása. A budapesti társulat először járt Vajdaságban.

Valter Ferenc, vezető, Szent Mihály Szekere Vándorszínház, Budapest, Magyarország: „Ez mindig egy kicsit más érzés, mint az anyaországban lenni, mert a határon túl érezzük szinte mindig azt a pluszt, ami az emberekből árad. Ez a plusz pedig talán az, hogy talán a nehezebb sors – mondhatom így – a lélekből olyan dolgokat hív elő, ami – sokszor érezzük ezt is – fogékonyabbá teszi őket egy ilyen karácsonyi műsor befogadására.”

A közel kétórás előadásban a klasszikus és egyházi művek mellett kitűnően megfért az erdélyi eredetű pásztorjáték is.

Matykó Árpád, tanácstag, Tornyos HK: „Ez a karácsonyi műsor nagyon érdekes módon jött létre, ugyanis Tornyos tavaly Nagypálival testvértelepülési kapcsolatba került, és az ő polgármesterük ajánlására és közbenjárásával, információi szerint találtak meg minket a budapesti vándorszínház művészei.”

Valter Ferenc operaénekes mellett a műsorban közreműködött még Géczy Karolina, valamint Várallyay Simon, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatója.

Tornyos
karácsony
Szent Mihály Szekere Vándorszínház
Matykó Árpád

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.
16:14, Frissítve: 16:22

Kortárs kiállítás a Kortárs Galériában

Kortárs képzőművészek által adományozott alkotásokból nyílt kiállítás a Kortárs Galériában Szabadkán. Goran Despotovskival, Mihailo Vasiljevićel és a videólinken csatlakozó Részegh Botonddal Nela Tonković beszélgetett.
15:56

Adománydobozt, mobiltelefont is loptak

A szabadkai rendőrkapitányság munkatársai a zombori rendőrséggel együttműködve letartóztatták a 2001-es születésű szabadkai V.P.-t és az 1995-ben született Apatin környéki N.M.-et, minősített lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.