Ugrás a tartalomra

Családi délelőtt a Zentai Magyar Kamaraszínházban

2019.01.12
18:16
2024.03.19
08:34
Forrás
Pannon RTV
Az égig érő fa című mesejátékot láthatták a nézők.

A rendezvény célja, hogy a gyerekek szüleikkel együtt egy tartalmas délelőttöt töltsenek el a színházban egy-egy gyermekelőadás alkalmával. A gyerekek többsége már nem első alkalommal látja az előadást, azonban teljesen más élményt nyújt számukra, hogy elmehetnek a szüleikkel is megnézni. Polgár Blanka, Zenta: „Nagyon tetszett, ahogy a színészek beleélték magukat a szerepbe, meg hogy zenés volt. A kedvencem a boszorkány volt, mert ő is beleélte magát, meg vicces volt a szövege is.”

A színház nézőtere szinte teljesen megtelt. A legkisebbektől a legnagyobbakig, mindenki kíváncsian figyelte az előadást.

A produkció egy éve van a színház repertoárján, ez idő alatt körülbelül 30 alkalommal adták elő Vajdaság- és Magyarország-szerte. Virág György, színész, Zentai Magyar Kamaraszínház: „A színház az közösségi élmény kell, hogy legyen, ami azt jelenti, hogy ha a család együtt éli meg a színház élményét, akkor az mindenképp erősítő. A színházi élményről még azt is el kell mondanom, hogy nem feltétlen bent a színházteremben történik meg a dolog, hanem egészen onnan, hogy otthonról elindulnak, és egészen addig tart, amíg haza nem érnek, jó esetben még tovább is.”

A Zentai Magyar Kamaraszínház vezetősége fontosnak tartja, hogy családi programokkal a szülőknek és a gyermekeknek is egyaránt kikapcsolódást biztosítsanak. Wischer Johann, igazgató, Zentai Magyar Kamaraszínház: „Ahogy itt látjuk a hátam mögött, azt hiszem, hogy nagyon jól mutatja a példa, ilyen események kellenek. Az előző években is többszörösen nekifutottunk a családi délelőttöknek, és mindig sikeresek voltak. A következő hónapban is lesz családi délelőtt.”

A Zentai Magyar Kamaraszínház legújabb készülő előadása egyébként szintén egy ismert mesét dolgoz fel, amelynek bemutatójára februárban számíthat a közönség.

Zenta
kamaraszínház
előadás

Kapcsolódó tartalmak

Most

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.