Ugrás a tartalomra

Csodás előadást mutattak be Adán

2019.12.15
19:39
2024.03.19
08:49
Forrás
Pannon RTV
Az óvodásoktól a felnőttekig, minden szakosztály fellépett az adai Vadvirág Hagyományápoló Kör karácsonyi műsorában.

A művelődési egyesület idén már 28. alkalommal rendezte meg az egyben évzáró ünnepségét, amely a Szentháromság-templomban kezdődött.

Ezt követően a színházban a „Mily gyönyörű az éjjel…” címet viselő előadást láthatta a közönség, amelyet Varga Lilla és Resócki Rolland állított össze. A rendezvényen fellépett a Fölszállott a páva népzenei tehetségkutatóban is bemutatkozó Bodros, illetve vendégként a pancsovai Csörömpölő zenekar is.

Varga Lívia, elnök, Vadvirág Hagyományápoló Kör, Ada: „Ilyenkor tudjuk bemutatni mindazt, amit év közben megtanultak, a versenyeken elért eredményeket is itt tudjuk prezentálni. Egyébként pedig maga ez az ünnep, a karácsony a szeretet ünnepe és a csodavárás ünnepe, és én azt hiszem, ma este is egy csoda fog történni, mert ez az előadás is egyszeri és megismételhetetlen előadás lesz.”

Ada
Vadvirág Hagyományápoló Kör
karácsonyi műsor

Most

19:03, Frissítve: 19:25

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.
16:14, Frissítve: 16:22

Kortárs kiállítás a Kortárs Galériában

Kortárs képzőművészek által adományozott alkotásokból nyílt kiállítás a Kortárs Galériában Szabadkán. Goran Despotovskival, Mihailo Vasiljevićel és a videólinken csatlakozó Részegh Botonddal Nela Tonković beszélgetett.
15:56

Adománydobozt, mobiltelefont is loptak

A szabadkai rendőrkapitányság munkatársai a zombori rendőrséggel együttműködve letartóztatták a 2001-es születésű szabadkai V.P.-t és az 1995-ben született Apatin környéki N.M.-et, minősített lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.