Ugrás a tartalomra

Drámatábor Óbecsén

2022.08.25
16:14
2022.08.25
21:13
Forrás
Pannon RTV
A Szóval, rímmel, színházzal című tábor résztvevői a hét folyamán tanultakat pénteken este egy gálaműsoron mutatják meg a közönségnek.

Negyedik alkalommal szerveztek drámatábort az óbecsei Petőfi Sándor Magyar Kultúrkörben.

Romhányi József nagy sikerű állatverseiből állítanak össze jeleneteket a drámatábor résztvevői az óbecsei Petőfi Sándor Magyar Kultúrkörben. Horváth Dorka és Zseni először vesz részt ebben az egyhetes táborban.

- Hogyha verset mondasz, foglalkozhatsz a versmondással, elmehetsz versenyekre és megnyered az önbizalmadat.

- Az tetszik, hogy sokat szoktunk játszani, gyakorlunk is és a gyakorlás nem úgy megy, hogy na most akkor megcsináljuk és nehéz lesz, hanem hogy minél könnyebben megcsináljuk, játékosan csináljuk és ez nagyon jó.

A másik csoportban a Fehérlófia című magyar népmese cselekményét jelenítik meg a gyerekek. Budinčević Krisztián, a Szabadkai Népszínház Magyar Társulatának a művésze először tart foglalkozás ilyen kicsi gyerekeknek. „Teljesen más a hőfok, más az energiaszint, máshol van nekik a figyelmi határ, komolyabb odafigyelést igényelnek, de ugyanúgy szeretik és élvezik.”

A tábor szakmai vezetője az idén is Rókus Zoltán színész, aki minden évben igyekszik valami újjal előrukkolni. Az ő csoportja most verskompozíciókkal foglalkozik. „Kellett bizonyos embereknek a tavalyi dobbantótábor, hogy az idén már úgy jöjjön, hogy ez jó, itt most lehet tanulni és akár hazavihetnek dolgokat magukkal, és ez mind hozzátesz egyénekhez. Én itt az évek folyamán látom azt, hogy hányan kezdenek el máshogy gondolkodni, hozzáállni és nyitottabban nekiindulni a dolgoknak.”

A drámatábort a kultúrkör és a Bóbita Óbecsei Nagycsaládosok Egyesülete szervezte meg. Ricz Kasziba Beáta, szervező, Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör, Óbecse: „Az a tapasztalatunk, hogy minden évben nagy örömmel jönnek a gyerekek, és szívesen járnak vissza. Az idén is 24 gyerekkel dolgozunk.”

A tábort a magyarországi Nemzeti Kulturális Alap és a Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi-Nemzeti Közösségi Titkárság támogatta. A gálaműsort pénteken 19 órakor tartják meg a kultúrkörben.

drámatábor
Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör
Budinčević Krisztián
Rókus Zoltán
Ricz Kasziba Beáta

Kapcsolódó tartalmak

Most

Népszerű