Ugrás a tartalomra

Egy kis játék, egy kis szövegmondás

2019.08.22
10:49
2024.03.19
08:48
Forrás
Pannon RTV
Első alkalommal szerveztek drámatábort az óbecsei Petőfi Sándor Magyar Kultúrkörben a héten. A kicsik és a nagyok csoportja szombaton mutatja be, hogy mit tanultak az elmúlt napokban.

Egy kis játék, egy kis szövegmondás – így készíti fel a kisebbeket Magyar Zsófia színinövendék a szombati előadásra. A gyerekek élvezték a tábort. „Nagyon sok jó játékot játszottunk, ami nekem nagyon tetszett, meg az előadás is nagyon jó.” - mondta Szirbik Zalán. „Mi egy verses összeállítást fogunk bemutatni a közönségnek, amiben lesz egy kis játék, színészkedés is.” - tette hozzá Horváth Kinga.

A nagyobbak is gőzerővel készülnek a bemutatkozásra. A 13 éves Koncz Antóniónak minden tetszik ebben a táborban: „Sokféle program van, akkor a kaja, a humor…”

A tábor szakmai vezetője Rókus Zoltán. A színész a fiatalok beszédkészségének és önkifejezésének a fejlesztését tűzte ki célul: „Magára az előadóművészetre építkezünk, ami egybefoglalja a versmondást, a pódiumművészetet, a színházat, hiszen különböző helyzetgyakorlatokon át, improvizációs gyakorlatokon át vezettem őket fel A pontból B pontig.”

A drámatábort a budapesti Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatta az Eötvös Lóránd Tudományegyetem közreműködésével. Cseszák Korcsik Anikó, munkatárs, Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör, Óbecse: „Húsz fiatal, 10 és 18 év közötti általános és középiskolás tölti ezt a hetet a kultúrkörben, naponta hat óra szakmai képzésen vesznek részt, közötte egy ebédszünettel.”

A szombati gálaműsor este hatkor kezdődik az alsóvárosi kultúrkörben.

Óbecse
drámatábor

Most

09:33, Frissítve: 09:38

Orbán Viktor: békepárti többség kell Európában!

Az európai parlamenti választáson a békepártiság és a háborúpártiság áll szemben egymással, és Európában békepárti többség kell - hangoztatta Orbán Viktor magyar miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában, pénteken.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.