Ugrás a tartalomra
Pannon RTV

Egymás után több népzenei és néptáncfesztivált szervezhetnek ősszel Vajdaságban

2020.04.26
10:52
2020.04.26
17:07
Forrás
Pannon RTV
Kora őszre halasztották a most esedékes rendezvényeket a koronavírus-járvány miatt.

Ahogyan arról már korábbi híradásainkban beszámoltunk, elhalasztják az idei Gyöngyösbokrétát és Durindót a rendkívüli állapot miatt. Sutus Áron, a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség elnöke elmondta: térségünk legnagyobb néptáncos és népzenei eseményét, az 57. Gyöngyösbokrétát és a 44. Durindót az eredeti tervek szerint június 6. és 7. között rendezték volna. A jelenlegi helyzet azonban a fesztivál elhalasztására kényszerítette a szervezőket. Tavaly Horgos adott otthont az eseménynek, ahol a kétnapos néptáncos és népzenei szemlén mintegy 2000 fellépő lépett színpadra. A rendkívüli állapot és az intézkedések enyhítésének tükrében alakul az idei kétnapos ünnepség megrendezése is, amelynek idén Törökbecse a házigazdája - tette hozzá a VMMSZ elnöke.

Sutus Áron, elnök, Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség: „Bízunk benne nagyon, hogy a kora ősz folyamán erre sor kerülhet. Természetesen minden attól is függ, hogy az egyesületekben, a szakosztályokban mikor tud majd beindulni a munka, és mikor tud ez a felkészülési folyamat befejeződni, amely most itt a március, április, május hónapban zajlott volna. Nem csak a Durindó és Gyöngyösbokréta fesztivál az, amelyet elhalasztanak a szervezők. Ha a népzenei, népművészeti vonalon nézzük meg, akkor a gyermek- és ifjúsági rendezvények, a Kőketánc, a Szólj síp, szólj!, az Aranycitera rendezvények is később kerülnek megszervezésre. Természetesen oda is fogunk figyelni egymásra, és ennek kapcsán a szervezők majd külön megbeszéléseken fogják kialakítani ezt az őszi műsorrácsot.”

Durindó
Gyöngyösbokréta
halasztás
kora ősz
ősz
Sutus Áron

Most

20:13

A V4-ek támogatják a Nyitott Balkán ötletét

Támogatják a visegrádi országok a nyugat-balkáni államok kezdeményezését, a Nyitott Balkán nevű ötletet, amely a Szerbia, Észak-Macedónia és Albánia közötti határok eltörlését hivatott szolgálni 2023-tól.
19:19, Frissítve: 19:56

Átlagos búzahozam, alacsony felvásárlási ár

Elégedettek az észak-bácskai gazdák az idei búzahozammal, ugyanakkor a felvásárlási árral kapcsolatban vannak fenntartásaik. Az idei évben számos időjárási hatás befolyásolta a búzatermést, valamint a minőséget is - mesélik.

Népszerű