Ugrás a tartalomra

Együtt a szecesszió megőrzéséért!

2019.09.30
20:17
2024.03.19
08:36
Forrás
Pannon RTV
Egy több mint 190 ezer euró értékű IPA-projekt zárókonferenciáját tartották Szabadkán.

A szegedi és a szabadkai idegenforgalmi szervezet határon átnyúló közös pályázata a két város szecessziós kincseinek feltárására és megőrzésére irányult.

A 2018-ban indult program célja, hogy a fenntartható fejlődés biztosítása érdekében, közösen, összehangoltan határon átnyúló idegenforgalmi célpontokat határozzanak meg és az átutazó turizmus helyett, a több vendégéjszakát magába foglaló színes és változatos kínálatot alakítsanak ki. Ennek megfelelően a programban minkét városra vonatkozó utazási csomagokat dolgoztak ki, közösségi oldalt nyitottak és fotókkal, leírással, kisfilmekkel gazdagított honlapot indítottak, továbbá mobil applikációs lehetőséget is biztosítottak. Emellett Szabadkán és Szegeden 15-15 szecessziós épületen helyeztek el ismertető táblát, valamint angol, szerb és magyar nyelvű prospektusokat jelentettek meg, nemcsak a látnivalók, hanem a szállás- és vendéglátóhelyek megjelölésével.

A két város szecessziós kínálatát mindkét idegenforgalmi szervezet szakmai vásárokon, rendezvényeken mutatja be és népszerűsíti.

szecesszió
IPA projekt
Szeged
Szabadka

Most

13:04

Nehézbombázót lőtt le Ukrajna

Ukrajna pénteken lelőtte az orosz légierő egyik Tupoljev Tu-22M szuperszonikus nehézbombázóját a dél-oroszországi Sztavropol régióban – közölte Kijev.
09:33, Frissítve: 09:38

Orbán Viktor: békepárti többség kell Európában!

Az európai parlamenti választáson a békepártiság és a háborúpártiság áll szemben egymással, és Európában békepárti többség kell - hangoztatta Orbán Viktor magyar miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában, pénteken.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.