Ugrás a tartalomra

Elhunyt Alicia Alonso

2019.10.18
11:12
Forrás
index.hu
98 éves korában meghalt Alicia Alonso kubai táncos és koreográfus, minden idők egyik legnagyobb balettművésze.

Alicia Alonso volt az egyetlen latin-amerikai táncosnő, aki kivívta magának a prima balerina assoluta címet, amelyet csak az egészen kivételes táncművészek kapnak meg. Legismertebb szerepeit többek között A hattyúk tava, a Csipkerózsika című darabokban is alakította. Munkásságának elismeréseként 2015 szeptembere óta az ő nevét viseli a havannai nagy színház. Minden idők egyik legnagyobb táncosaként tartják számon, neki köszönhető az is, hogy a kubai táncosok világszerte keresettek. Táncos karrierje 64 éven át tartott, ez idő alatt 132 produkcióban szerepelt. Koreográfusként is sikeres volt.

elhunyt
balettművész
Alicia Alonso

Kapcsolódó tartalmak

Most

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.