Ugrás a tartalomra

Elhunyt Benes József

2017.11.25
18:02
2024.03.19
08:37
Forrás
MTI
81 éves korában halt meg a Munkácsy-díjas vajdasági származású festő- és grafikusművész, a kecskeméti Műhely Művészeti Egyesület elnöke.

Benes József 1936. október 8-án született Bajmokon. Tanulmányait a Belgrádi Képzőművészeti Akadémián végezte, később Zentán élt és dolgozott, majd 1978-ban Magyarországra települt, ahol először Szegeden, később Kecskeméten élt.

Művészetéért számos alkalommal díjazták Szerbiában, Magyarországon és más országokban is. Több, mint száz önálló és csoportos tárlata volt, alkotásaira jellemző, hogy egy-egy részletet nagyított fel, vagy egyetlen motívumot helyezett a mű középpontjába. "Bár sokan sorolnak egyéb kategóriákba, modern realista festőnek tartom magam" - hangsúlyozta sokszor idézett hitvallásában.

Művei számos gyűjteményben megtalálhatók Szegeden, Kecskeméten, Zentán, Szabadkán, de Wroclawban is.

Benes József
elhunyt
festő
vajdasági

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.