Ugrás a tartalomra

Elhunyt Börcsök Enikő

2021.01.28
12:43
Forrás
hvg.hu
A Jászai Mari-díjas magyar színésznő, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja 53 évesen, éppen a születésének napján halt meg.

A Vígszínház társulata mély megrendüléssel tudatta a hírt. Úgy fogalmaztak, halála nemcsak a Vígszínház számára, de az egész magyar színházi és kulturális életnek is felbecsülhetetlen veszteség.

A Mezőtúron született Börcsök Enikő 1987-ben nyert felvételt a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, Marton László osztályába, 91-ben szerzett diplomát. Az elmúlt évtizedekben a magyar színjátszás egyik legmeghatározóbb figurájává vált, tehetségét számos díjjal és elismeréssel jutalmazta a szakma. 1998-ban Jászai Mari-díjat kapott, 2009-ben pedig megkapta a Színikritikusok Díját az Augusztus Oklahomában című darabban nyújtott játékáért. 2015-ben lett tagja a Halhatatlanok Társulatának. 1994 óta volt a Vígszínház hűséges tagja és vezető színésznője.

Börcsök Enikő
színésznő
elhunyt

Most

16:14, Frissítve: 16:22

Kortárs kiállítás a Kortárs Galériában

Kortárs képzőművészek által adományozott alkotásokból nyílt kiállítás a Kortárs Galériában Szabadkán. Goran Despotovskival, Mihailo Vasiljevićel és a videólinken csatlakozó Részegh Botonddal Nela Tonković beszélgetett.
15:56

Adománydobozt, mobiltelefont is loptak

A szabadkai rendőrkapitányság munkatársai a zombori rendőrséggel együttműködve letartóztatták a 2001-es születésű szabadkai V.P.-t és az 1995-ben született Apatin környéki N.M.-et, minősített lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt.
14:41, Frissítve: 15:46

Halásztelki fúvósok koncerteztek Belgrádban

A Bocskai István Református Oktatási Központ Fúvós Együttese mutatkozott be a belgrádi Collegium Hungaricumban. A Magyarországról érkező fiatalok egyórás koncertet tartottak a szerb fővárosban működő magyar kulturális központban.
14:34, Frissítve: 16:37

Elkezdődött a TeátrumHíd Fesztivál

A programot zenei-összművészeti est, pódiumbeszélgetések is színesítik, és a fesztivál ideje alatt kiállítják a szervezők által középiskolások számára meghirdetett rajzpályázat legjobb alkotásait is.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.