Ugrás a tartalomra

Elhunyt Miroslav Miša Aleksić, a Riblja Čorba basszusgitárosa

2020.11.29
13:59
67 évesen elhunyt Miroslav Miša Aleksić, a legendás Riblja Čorba rockzenekar basszusgitárosa és alapítótagja.

A zenészt a közelmúltban szállították kórházba Covid-19 betegséggel, lánya Mina Aleksić jelentette be közösségi oldalán, hogy apjának súlyos az állapota, lélegeztetőgépre szorul.

A basszusgitáros az 1970-es évek elején fogott bele a karrierépítésbe. 1978-ban Belgrádban alapította meg a volt Jugoszláviában és annak határain túl is máig népszerű Riblja Čorba zenekart.

Miša Aleksić zenészként, szövegíróként és producerként is tevékenykedett, sőt más zenekarok és előadók számára is írt dalszövegeket.

Miroslav Aleksic
Ribja Corba
koronavírus
elhunyt

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.
16:14, Frissítve: 16:22

Kortárs kiállítás a Kortárs Galériában

Kortárs képzőművészek által adományozott alkotásokból nyílt kiállítás a Kortárs Galériában Szabadkán. Goran Despotovskival, Mihailo Vasiljevićel és a videólinken csatlakozó Részegh Botonddal Nela Tonković beszélgetett.
15:56

Adománydobozt, mobiltelefont is loptak

A szabadkai rendőrkapitányság munkatársai a zombori rendőrséggel együttműködve letartóztatták a 2001-es születésű szabadkai V.P.-t és az 1995-ben született Apatin környéki N.M.-et, minősített lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.