Ugrás a tartalomra

Elhunyt Sára Sándor

2019.09.22
14:45
2024.03.19
08:48
Forrás
Pannon RTV
Meghalt Sára Sándor Kossuth-nagydíjas és Balázs Béla-díjas operatőr, filmrendező, a nemzet művésze, az egykori Duna Televízió első elnök-főigazgatója.

A művész több mint harminc filmben dolgozott operatőrként, és szintén több mint harminc filmet jegyez rendezőként. Legismertebb munkái operatőrként, a Sodrásban, a Tízezer nap, az Ítélet vagy a Szindbád. Filmjeit több mint ötven országban vetítették, és több nemzetközi elismeréssel díjazták.

2013-ban Szubjektív című műsorunkban egyebek között beszélt a rendezés és az operatőrködés fortélyairól is: Amikor rendeztem, sokszor szerettem volna, ha egy olyan képességű operatőr áll a kamera mögött, mint amilyen én voltam. Mert az operatőr sokat tud segíteni a rendezőnek, főleg akkor még, manapság a képet ki lehet vetíteni, tehát a rendező is látja, hogy mit vesz fel a kamera, akkor csak az operatőr tudta, hogy mit vettek fel pontosan. Néha jó lett volna ránézni valakire, aki megerősít, vagy gyengít abban, hogy amit felvettünk az jó, vagy kevésbé.

Sára Sándor a Pest megyei Turán született, már a gimnáziumban elhatározta, hogy operatőr lesz. 1957-ben szerzett diplomát a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Első meghatározó dokumentumfilmje az 1962-es Cigányok volt.

Mindig azt vallotta, hogy a dokumentaristának szigorú szabályok szerint kell eljárnia. Korábbi műsorunkban arról is szólt, hogy mivel töltötte általában mindennapjait: „Próbálom segíteni a kezdőket meg a haladókat filmjeikben, egy-két jó, vagy kevésbé jó tanáccsal. Egyébiránt hát, annyi minden van, amivel el lehet tölteni az időt, kiváló regények vannak, nagyon jó zeneművek és körül lehet nézni a világban, hogy mi történik az életben, a politikában, eltelik az idő.”

A Balázs Béla-díjjal, a Magyar Mozgókép Mestere címmel és a Magyar Művészeti Akadémia életműdíjával is kitüntetett művészt hosszan tartó, méltósággal viselt betegség után érte a halál. Az MMA méltatása szerint alkotásaival a nyolcvanas évek legnagyobb hatású, felkavaró erejű dokumentumfilmes irányzatának megteremtője volt.

A Magyar Művészeti Akadémia és a közmédia saját halottjának tekinti. Sára Sándor 86 éves volt.

Sára Sándor
rendező
meghalt
elhunyt

Kapcsolódó tartalmak

Most

15:33, Frissítve: 16:48

Ünnep a Pannon RTV-ben

Ünnepi műsorokkal, filmekkel várja a Pannon Televízió a nézőket a húsvéti ünnepek alatt. Nem csak a tévé, a Pannon Rádió és a Szabadkai Magyar Rádió is színes műsorokkal készült a hallgatóknak.

Népszerű