Ugrás a tartalomra

Elkezdődött a KMV Óbecsén

2019.04.12
20:03
2019.04.12
20:11
Forrás
Pannon RTV
Megkezdődött a Középiskolások Művészeti Vetélkedője az óbecsei Városi Színház nagytermében. Ezúttal is közel félezernyi diák közül kerültek ki azok, a mai és holnapi döntőn a zsűrik elé állnak.

Elsőként lépett színpadra a szabadkai Pintér Fanny. A harmadikos gimnazista lány Darvas László: Férfit enni című szövegét mondta. A Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium diákja elmondta: „Szeretem az irodalmat, szeretek kiállni a színpadra és elmondani egy szöveget, szeretem megmondani a magamét az embereknek, és olyan szöveget szeretek mondani, amelyben látom magamat.”

 

A beszédművészeti vetélkedő szünetében került sor a KMV képzőművészeti tárlatának a megnyitójára. Oláh Dóra grafikusművész tavaly zsűrizett, most pedig ő nyitotta meg a kiállítást. Idén több mint 180 alkotás érkezett. Elmondta: „Mindig rengeteg munka érkezik be és mindig vannak eszméletlen kiemelkedő munkák, nagyon minőségi a munkák legnagyobb százaléka és nagyon örülünk, hogy ilyen szinten dolgoznak a fiatalok.”

A Slam Poetry az idén először önálló kategória lett. Virág Kiss Anita szervező elmondta: „A Slam Poetry kikerült az irodalmi vetélkedőből, hiszen már eleve bajos volt a behelyezése, mivel se nem irodalmi, se nem beszédművészeti kategória, ezért ma este kerül rá sor.”

Szombaton irodalmi vetélkedővel folytatódik a rendezvény, vasárnap délelőtt pedig gálaműsor keretében kerül sor a díjak kiosztására és a legjobbak bemutatkozására.

KMV
Óbecse

Kapcsolódó tartalmak

Most

13:59, Frissítve: 14:26

Az amerikai nagykövettel tárgyalt dr. Pásztor Bálint

A vajdasági magyarság helyzetéről és lehetőségeiről is szó esett Dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke és Christopher Hill, az Amerikai Egyesült Államok belgrádi nagykövete közös megbeszélésén, Szabadkán.

Népszerű