Ugrás a tartalomra

Elkezdődött a Synergy Fesztivál Újvidéken

2019.11.19
18:25
2019.11.20
15:47
Forrás
Pannon RTV
A kisebbségi színházakat felvonultató nemzetközi rendezvényt harmadik alkalommal szervezte meg az Újvidéki Színház. A fesztivál november 28-ig tart. A közönség 10 előadást tekinthet meg.

A fesztiválon bemutatkozik a marosvásárhelyi magyar és a budapesti szerb színház is. Olaszországból egy német társulat vesz részt a rendezvényen. Venczel Valentin, igazgató, Újvidéki Színház: „Ezek mellett nagy érdeklődéssel várom az iráni török színházat, a zágrábi roma színházat, egy együttest Szlovéniából, Ptujból, amely ugyan nem kisebbségi nyelven játszik, viszont az a tematika amit nekünk ide elhoz és színpadilag feldolgoz nagyon is érinti a fesztiválunk alapeszméjét, az pedig a kisebbségi lét, a kisebbségi érzet, az el- és befogadás nehézségei.”

A fesztivál megnyitóünnepségén a szerbiai Kal roma zenekar koncertjét élvezhette a közönség. Dragan Ristić, a Kal zenekar frontembere: „Rock'n'roma. A közönségünk így nevezte el ezt a zenét, amit játszunk. Energikus zene. Amit most láttak, az egy adaptált forma, a fellépésünket a színházhoz igazítottuk. Nagyon energikus zene, van benne rock, swing és punk is, ez mind a részünket képezi.”

Németországból egy berlini székhelyű többnemzetiségű társulat érkezett a rendezvényre. Két előadást is bemutatnak, amelyeket a lengyel számazású Monika Dobrowlanska rendezett. „Német, lengyel és japán színészeink is vannak. Egy színészünk üzbegisztáni, de zsidó felmenői is vannak. Néha orosz és fehérorosz színészek is részt vesznek az előadásokban. Ez tényleg egy vegyes társulat. A produkcióktól is függ, kiket szerepeltetünk.”

Az előadásokra a belépőjegyek 400 dinárba kerülnek, a kedvezményes csomag ára pedig 3000 dinár.

Most

11:06, Frissítve: 11:11

Verstappené a Red Bull századik pole pozíciója

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Kínai Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamon ő rajtol majd az élről.
10:14

Verséneklő koncertet tartottak Ürményházán

A Vajdaságban tevékenykedő három Petőfi Sándor Program ösztöndíjasának együttműködésével jött létre a magyar költészet napja alkalmából megrendezett zenés műsor, amit az ürményházi Szent Anna Római Katolikus Templomban mutattak be.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.