Ugrás a tartalomra
Pannon RTV/Szalai Adrián

Előadások, kiállítás, Pataki gyűrű-díj

2022.10.18
14:37
2022.10.18
16:17
Forrás
Pannon RTV
Hétfőn kezdődik a Délvidéki Magyar Színjátszás Napja alkalmából szervezett rendezvénysorozat. Előadásokkal és kiállítással is várják az érdeklődőket. Október 29-én átadják a Pataki gyűrű-díjat is.

Idén 20. alkalommal szervezi meg a Szabadkai Népszínház a Délvidéki Magyar Színjátszás Napját, annak emlékére, hogy 1945. október 29-én mutatták be a Szabadkai Népszínház első darabját. Balázs Béla Boszkorkánytánc című művéből Pataki László rendezett előadást.

Igor Lerić, igazgatóhelyettes, Szabadkai Népszínház: „A rendezvény fő eseménye a gálaest, amelyen átadjuk a Pataki gyűrű-díjat. Ez a legrangosabb színházi kitüntetés, amelyet magyar nyelven játszó vajdasági színész kaphat.”

A programok már október 24-én, hétfőn a topolyai Mara amatőr csoport a Tudós nők című előadásával indulnak. Kedden pedig a budapesti Magyar Művészeti Akadémia Harag György-kiállítását tekintheti meg a közönség a szabadkai Kortárs Galériában. Bizonyos tervezett programok azonban a színház nehéz anyagi helyzete miatt, elmaradnak.

Körmöci Petronella, társulatvezető, Szabadkai Népszínház Magyar Társulata: „A következő napra tervezett, már a közönség által is megszokott felolvasószínház sajnos elmarad, illetve az ezt követő napon is a Zentai Magyar Kamaraszínház bemutatkozása is sajnos forráshiány miatt elmarad. Nem titok, nagyon nehéz időket élünk, a színház is rettenetesen nehéz helyzetben van. Viszont a felolvasó színházra beérkezett művek részt vesznek majd a következő évadban megrendezendő felolvasószínházi rendezvényen.”

A Pataki gyűrű-díjat október 29-én adják át, amelyet az előző évadban nyújtott legkiemelkedőbb színészi alakításért ítéli oda a zsűri. Az idei jelöltek: Banka Lívia, Hajdú Tamás, Mészáros Árpád, Pámer Csilla és Szilágyi Áron, valamint az előző évadból még Fülöp Tímea és Német Attila is a nomináltak listájára került.

Pataki Gyűrű-díj
Szabadkai Népszínház
Délvidéki Magyar Színjátszás Napja
Igor Lerić
Körmöci Petronella
Szabadka

Most

21:48

Közel az antarktiszi átbillenési pont

A közelmúltban bekövetkezett hőhullámok, a Déli-óceánban bekövetkezett változások és az antarktiszi tengeri jég kiterjedésének csökkenése arra utal, hogy éghajlati fordulópont közelébe kerülhetünk.
18:31, Frissítve: 19:27

Bor és a hal Horgoson

Halászlé és borversenyt tartottak Horgoson. A Szent Orbán Borlovagrend és a Proleter Horgászegyesület már tizenegyedik alkalommal szervezte meg a Bor és a hal elnevezésű eseményt a Művelődési Ház melletti téren.

Népszerű

Narancssárga riasztás van érvényben egész Vajdaságban

Jön a rossz idő – figyelmeztet a Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet. Vajdaságban és Közép-Szerbia egyes részein narancsriasztás van érvényben. A hétvégéig és a jövő hét első felében folytatódik a változékony időjárás, záporokkal, zivatarral.