Ugrás a tartalomra

Érccel mért életek

2020.01.20
16:00
Forrás
Pannon RTV
Érccel mért életek lett a XIX. Vajdasági Magyar Drámaíró Verseny témamondata. A szerzőknek 8 óra áll a rendelkezésükre, hogy kész színpadi művet írjanak.

Ezt követően szintén húzással döntik el a rendezők személyét is. Az ő feladatuk lesz, hogy 24 óra leforgása alatt megalkossák az írók elképzeléseit. Az előadásokat szakmai zsűri értékeli Újvidéken.

A Vajdasági Magyar Drámaíró Verseny az évek során találkozói jelleget öltöt, ahol a jelen és jövő színházi szereplői közösen alkothatnak. Patócs László bizakodva tekint a kihívás elé: „A drámaírónak –   az én felfogásom szerint –  az egyik fontos szempontja, hogy a címet kellene valamilyen szempontból megtölteni, tartalommal, cselekvéssel, történettel, párbeszéddel. Ez ebben az esetben nem feltétlenül egyszerű.”

Pressburger Csaba szerint az írók helyzete kimondottan nehéz. Elmondta, a cím választása nagyban befolyásolja, hogy hogyan alakul a történet: „Annyi biztos –  és erre előre gondoltam –, hogy újságíró karakter biztosan lesz ebben a drámában, akármi is a cím. Nem is egy, ennyit árulok el.”

Szögi Csabának a cím hallatán több asszociációja is támadt, az ipart és a háborút emelte ki: „Ez, hogy érccel mért életek, szerintem ez tematikailag kitűnő. Kimondani rossz. Nyelvtörőként hat. Rossz cím, de téma egy csomó minden lehet.”

A rendezvény egyik sajátossága, hogy a színházi élet legfiatalabb tagjai, a színész növendéket is bevonja az alkotói folyamatba. Több mint harminc ember serényen dolgozik azon, hogy elkészüljön a három előadás.

Venczel Valentin, igazgató, Újvidéki Színház: „A mai napon húzott témára a maga írói, rendezői, élő, színészi reflexióit fejezik ki, arra vonatkozólag, hogy szerinte miben élünk. Ennek a valóságnak milyenek a jellemvonásai. Az emberi kapcsolataink viszonylataiban melyek azok a dolgok, amelyeket fel és ki kell tárni a nézőink felé.”

Az ősbemutatókat 100 dinár ellenében kedden 19 órától tekinthetik meg az érdeklődők.

Újvidék
Vajdasági Magyar Drámaíró Verseny
Patócs László
Pressburger Csaba
Szögi Csaba
Venczel Valentin
Újvidéki Színház

Kapcsolódó tartalmak

Most

Népszerű