Ugrás a tartalomra

Értékőrző mesemondás

2023.05.27
13:54
2023.05.27
16:53
Forrás
Pannon RTV
28. alkalommal tartották meg Zentán a Kálmány Lajos Népmesemondó Versenyt, ahol az óvodás korú gyermekektől kezdve a felnőttekig bárki megmérettethette magát a kedvenc népmeséjével.

Rendkívül nagy volt az érdeklődés a vidékünk elsőként számon tartott néprajzkutatójáról, népmesegyűjtőről elnevezett versenyen, amelynek keretében Borbély Mihály beodrai mesemondó halálának 70. évfordulójáról is megemlékeztek.

A mostani döntő alkalmával Vajdaság minden szegletéből érkeztek versenyzők, amely azt bizonyítja, hogy a mesék világának értékteremtő, közösséget építő ereje van. A hajdújárási Engi testvérek példája is ezt mutatja. Engi Abigél a Kiskanász és a farkas meséjével indult. Félig nyúzott bakkecske meséjét a testvére nyolcéves Engi Adél tolmácsolásában halhatta a közönség.
Engi Adél: „Az anyukám szokta nekem olvasni, meg én is szoktam olvasgatni a mesét, így kezdem el tanulni, meg van egy felkészítő tanárom is, aki segít nekünk, hogy hogyan hangsúlyozzunk.”

A törökkanizsai Zsigmond Máté A cigány és az óriás meséjét adta elő. Immáron második alkalommal résztvevője a versenynek.
„Azért szeretem a meséket, mert mindig a jó elnyeri a dicsőségét, vannak ilyen furfangos részek benne. Ez a mese arról szól, hogy a cigány talál egy kis nyulat, amiről azt hiszi, hogy ló és elmegy az óriásnak a házába, de az óriás nem akarja odaadni, ezért kitol az óriással.”

A Vajdaság több településén lezajlott selejtezők legjobbjai mérettethették meg magukat a zentai döntő alkalmával, összesen 60-an, akiknek fellépését neves zsűri értékelt ez alkalommal is. Mindemellett a népmese-illusztráló kategóriában 129 pályamű érkezett be, néprajzi gyűjtő kategóriában a döntő után is folytatódik a gyűjtés.

Juhász Lassú Kornélia, szervező, Kálmány Lajos Népmesemondó Verseny: „Népmesemondó versenyünknek egyik legfontosabb célja az élőszavas mesemondóknak a felkeresése, felkutatása, megtalálása és természetesen magának a mesének, a népmesének a népszerűsítése. Örömmel tudjuk elmondani azt, hogy Vajdaság számos területén működnek meseműhelyek, így Hajdújáráson, Ludason, Bácskertesen, Temerinben, Muzslyán, Székelykevén, Hertelendyfalván.”

A Kálmány Lajos Népmesemondó Verseny egy vajdasági országos jelentőségű verseny, amelyet a Magyar Nemzeti Tanács is kiemelt jelentőségű országos rendezvénynek nyilvánított. Kálmány Lajos egyébként Csóka községben, Egyházaskéren gyűjtötte a meséket a XX. század fordulóján.

Hugyik Richárd, az MNT Végrehajtó Bizottságának kultúrával megbízott tagja: „A népmesék egyrészt a hagyományainkhoz tartoznak és a hagyományaink erősítésében fontos szerepük van, de itt meg kell állnunk egy pillanatra. A hagyományok önmagukban halott betűk maradnak, hogyha ezeket nem töltjük meg élettel. Tehát itt a formákat kell áttüzesíteni, átéleszteni ezekkel a különböző hozzájárulásokkal.”

A Népmesemondó Verseny a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet és a Thurzó Lajos Művelődési- Oktatási Központ közös szervezésében valósult meg, ahol hagyományosan, idén már harmadik alkalommal nívó díjat is kiosztottak, aranyalma, ezüstalma és bronzalma díjakat, amely díjak besorolásában minden résztvevő részt vett.

Kálmány Lajos Népmesemondó Verseny
Hugyik Richárd
Juhász Lassú Kornélia

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.