Ugrás a tartalomra

A Fabula Rasa a Semmi című előadással mutatkozott be Óbecsén

2019.05.22
11:40
2024.03.19
08:46
Forrás
Pannon RTV
Öt nap alatt 12 előadást láthat a közönség ezen a héten Óbecsén a 62. Májusi Játékokon. A gyermek- és ifjúsági színjátszók nemzetközi fesztiváljának egyetlen magyar társulata a szabadkai Fabula Rasa.

A szabadkai Népkör keretében működő Fabula Rasa Színjátszó Grund kedden este mutatkozott be a Semmi című előadással.

Janne Teller kamaszokról, de nem csak kamaszoknak szóló Semmi című regénye elevenedett meg az óbecsei Városi Színház színpadán. Az előadást a szabadkai Fabula Rasa Színjátszó Grund mutatta be a 62. Májusi Játékokon. Greguss Lilla, Fabula Rasa Színjátszó Grund, Szabadka: „Az életnek vajon van értelme, vagy nincs értelme? Szerintem tényleg erről szól a darab, meg a tömegvonzásról, hogy ha egy csapatban a tagok elkezdik motiválni egymást, akkor hova tudnak eljutni. És hova tud fajulni ez a dolog.”

Barna Léna, Fabula Rasa Színjátszó Grund, Szabadka: „Olyan témákat dolgoz fel, amik nem állnak közel a szívemhez. Ilyen problémák, olyan problémák az iskolában, de ez hozzám nem állt közel, de aztán ahogy elkezdtünk rajta dolgozni, teljesen beleéltem magam, és nagyon megtetszett a mű.”

A megosztó ifjúsági darabot Lénárd Róbert szövegkönyve alapján Greguss Erdélyi Hermina és Greguss Zalán rendezte. „Ami megosztó, az általában izgalmas vagy jó is tud lenni, ez benne a kihívás. Ez a regény úgy kúszott be ebbe a történetbe, hogy a mi gyerekeink pont elkezdtek vele foglalkozni.” - mondta Greguss Erdélyi Hermina.

A rendezvényre 55 előadást neveztek be, ezek közül 12-t válogattak be a versenyprogramba. A szabadkaiak előadása volt a fesztivál egyetlen magyar nyelvű produkciója. Mészáros Árpád, zsűritag, színész, Újvidéki Színház: „Úgy látszik, a Májusi Játékok itt, Óbecsén nem mindenkihez jutott el. Nagyon sajnálatos a dolog azért, mert tudomásom és tapasztalatom szerint is nagyon jó állapotban vannak az amatőr diákszínjátszó társulataink és előadásaink is, és nagyon jó lenne, ha el tudnának jutni ilyen helyekre.”

A zsűri pénteken 16 órakor hirdet eredményt, majd a győztesek tiszteletére az Alice in WonderBand társulat bemutatja a Kiss című zenés komédiát.

Óbecse
Májusi Játékok
Fabula Rasa
Fabula Rasa Színjátszó Grund
Semmi
előadás

Most

16:14, Frissítve: 16:22

Kortárs kiállítás a Kortárs Galériában

Kortárs képzőművészek által adományozott alkotásokból nyílt kiállítás a Kortárs Galériában Szabadkán. Goran Despotovskival, Mihailo Vasiljevićel és a videólinken csatlakozó Részegh Botonddal Nela Tonković beszélgetett.
15:56

Adománydobozt, mobiltelefont is loptak

A szabadkai rendőrkapitányság munkatársai a zombori rendőrséggel együttműködve letartóztatták a 2001-es születésű szabadkai V.P.-t és az 1995-ben született Apatin környéki N.M.-et, minősített lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.