Ugrás a tartalomra
Pannon RTV

Fedezzük fel a Duna-régió rejtett zsidó kulturális örökségét!

2020-05-26
12:06
2020-05-26
16:27
Forrás
Pannon RTV
A Rediscover elnevezésű Európai Uniós projekt keretében a jövőben személyes történetek bemutatását, kiállításokat, városi és temetősétákat is terveznek Szabadkán.

Nyolc ország 9 önkormányzata és 18 intézménye vesz részt abban a programban, amely a Duna-régió rejtett zsidó kulturális örökségének felfedezését, bemutatását tűzte ki céljául.

A két éve útjára induló IPA-projekt a hasonló méretű, valamint történelmi hátterű zsidó örökséggel rendelkező városokat a hálózatépítésen keresztül kívánja bemutatni a közösség számára.

Kovács Róbert, irodavezető, Szabadkai Zsidó Hitközség: „A Szabadkai Zsidó Hitközség, a szabadkai Városi Múzeummal karöltve dolgozik ezen a nemzetközi projekten. A hitközség megpróbál mindent, ami a szabadkai zsidósághoz, a zsidóság történetét, az itteni zsidó hagyományokat, ami az anyagi és a nem anyagi kultúra elemeit képviseli, a mi szemszögünkből hozzáférhetővé tenni a nagyközönség számára, hiszen ez közös érdeke a városnak, a hitközségnek és a múzeumnak is.”

A program keretében a Szabadkán is megtalálható épített zsidó kulturális örökség kevésbé ismert elemeit, valamit a temetőt és a különböző emlékhelyeket mutatnák be, de egy állandó kiállítás megnyitását is tervezik.

Mihájlovity Bába Anikó, múzeumpedagógus, Városi Múzeum, Szabadka: „A projektnek kapcsán fogunk a zsidó kulturális örökségről beszélni és hamarosan ez év októberében vagy novemberében pedig egy kiállítást is fogunk nyitni, ehhez kapcsolódóan lesz mobil applikációnk, különböző turisztikai túráink lesznek. Tehát olyanok, amelyek kicsit specifikusabbak.”

A Rediscover elnevezésű projekt több mint másfél millió euró vissza nem térítendő támogatásból valósul meg.

zsidó
rejtett
örökség
Duna-régió
Rediscover
Szabadka
Mihájlovity Bába Anikó
Kovács Róbert
IPA-projekt

Most

07:10

Ma is extrém lesz az UV-sugárzás

8,3-as, extrém UV-B-sugárzás várható - közölte a magyar Országos Meteorológiai Szolgálat. Ilyenkor normál bőrtípusnál már 15-20 perc napon tartózkodás esetén is bőrpír keletkezhet.
19:08, Frissítve: 19:23

Orbán Viktor: Jó évet zár a V4

Jónak nevezte a Visegrádi Együttműködés (V4) országainak elmúlt egy évét Orbán Viktor magyar miniszterelnök ma Varsóban, a kormányfők csúcstalálkozóját követő sajtótájékoztatón.

Népszerű