Ugrás a tartalomra

A Feketeszárú cseresznyét láthatta Újvidéken a nagyérdemű

2019.06.16
16:57
Forrás
Pannon RTV
Újvidéken vendégszerepelt tegnap este a budapesti József Attila Színház. A társulat a Feketeszárú cseresznye című előadással mutatkozott be.

A darab Hunyady Sándor 1930-ban íródott azonos című drámáján alapszik, a főbb szerepeket pedig Rékasi Károly, Nemcsák Károly és Pikali Gerda alakítják.

A Bácskában játszódó darabban egy magyar főszolgabíró és egy szerb házaspár alkotta szerelmi háromszög bonyodalmait, illetve a szereplők érzelmeikkel való küzdelmét követhetik nyomon a nézők. Az előadást 2012-ben mutatta be először a társulat.

Újréti László, színész: „Kerényi Imrének sajnos azt hiszem, az utolsó rendezése volt ez, és valóban volt egy időszak a Karcsinak a balesete után, amikor ezt egy másfél évig nem játszottuk. De viszont olyan igény volt arra mindenkiben, hogy ha csak június 4-én is, de játsszuk el. Nahát aztán nem így történt, hanem azóta is műsoron van.”

A magyar Nemzetpolitikai Államtitkárság és a Bethlen Gábor Alap támogatásával a darabot jelenleg a határon túli magyar lakta vidékeken turnéztatják. A főszolgabírót alakító Rékasi Károly elmondása szerint a színészek mostanra teljesen azonosulni tudtak a szerepeikkel.

Rékasi Károly, színész: „Olyan birtokában vagyunk, mint Gerda, mint Nemcsák Károly, mint én, bízom benne, hogy én is ennek a dolognak, gondolatiságnak, hogy eljutottunk a megélt párbeszéd szintjére. Nincs színjáték. Ez a dolog megtörténik ott velünk.”

A trianoni diktátum idején játszódó történet egy történelemmel átszőtt dráma büszkeségről, barátságról és szerelemről. Az előadás olyan alapdolgokról beszél, mint a hovatartozás, a megbecsülés, illetve az emberség.

Nemcsák Károly, színész, a budapesti József Attila Színház igazgatója: „Azt gondolom, ez erőteljesen jelen van az előadásban, hogy itt emberek léteznek. Nem rossz magyarok, rossz szerbek, jó magyarok, jó szerbek, hanem emberek léteznek, akik minden erejükkel azon vannak, hogy hogyan tudják megoldani emberségesen az életüket. Azt gondolom, ebben a mostani világunkban talán még fontosabb, nagyon fontos, hogy ezzel foglalkozzunk.”

A társulat az újvidéki előadás teljes bevételét a helyi dr. Milan Petrović Általános és Középiskolának adományozta. A színház mostani turnéjának állomásai Dévát, Aradot, Temesvárt, Szabadkát és Pozsonyt is érintik.

Újvidék
színház

Kapcsolódó tartalmak

Most

07:32

Máris itt a nyár?

25 fokos meleg vár ránk ma. Szerbia egyes részein, például Nišben és Kragujevacon akár 27 fok is lehet. A meleg levegő Észak-Afrika felől érkezik a térségbe.
07:17, Frissítve: 07:41

Ünnep a Pannon RTV-ben

Ünnepi műsorokkal, filmekkel várja a Pannon Televízió a nézőket a húsvéti ünnepek alatt. Nem csak a tévé, a Pannon Rádió és a Szabadkai Magyar Rádió is színes műsorokkal készült a hallgatóknak.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.