Ugrás a tartalomra

Fergeteges reneszánsz táncház volt Adán

2018.05.05
09:51
2024.03.19
08:39
Forrás
Pannon RTV
A magyarországi Szelindek Régi-Világzene Forgatag nyitotta meg a 16. adai Tavaszi Vadvirág Fesztivált, melyet a Mátyás király emlékév jegyében szerveztek meg, így jól beleillett a középkori zene.

A közönség közelebbről is megismerkedhetett a középkori hangszerekkel, mint amilyenek a tekerőlant, vagy a töröksíp. Az együttes a már ismert dallamok mellett saját szerzeményeket is előadott. A koncerttel az egykori királyi udvarok hangulatát varázsolták az adai Vadvirág Hagyományápoló Kör székházába. Török Vidor, frontember, Szelindek Régi-Világzene Forgatag: „Mi a középkornak egy kicsit a mulatósabb része vagyunk dudákkal, dobokkal, legerősebb hangszerekkel, amik annak idején megszólaltatásra voltak alkalmasak: sípok, lantok, húrok.”

Az adai származású Török Tilla hegedűvel és énekkel erősítette az együttest. Bár már évek óta Budapesten él és dolgozik, testvérével együtt igyekeznek minél többet Vajdaságban is fellépni.

Török Tilla, népdalénekes-népzenész: „Amikor csak lehet, természetesen jövünk, és amikor meghívást kapunk, akkor igyekszünk úgy intézni a dolgainkat, hogy ez mindenképp beleférjen, mert tudjuk, hogy mit jelent itthon játszani azoknak az embereknek, akikkel ugyanazt gondoljuk mi is. Viszont sajnos azért a fellépések többsége Magyarországon, illetve külföldön történik.”

Az esemény első napját egy fergeteges reneszánsz táncház zárta, ahol a fiatalok mellett a szülők és a kísérők is bekapcsolódtak a mulatságba. Az együttes segítségével két magyar és egy török táncot is megtanultak.

Ada
Tavaszi Vadvirág Fesztivál
Török Lilla
reneszánsz

Most

15:19, Frissítve: 17:11

Az intermodális áruszállításról tanácskoztak Újvidéken

Az intermodális áruszállítás jelenlegi helyzetéről és a fejlesztési lehetőségeiről tanácskoztak Újvidéken. Ennek lényege, hogy az árukat egy rakodási egységként, külön kezelés nélkül, különböző szállítási módokkal juttatják el a kívánt helyre.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.