Ugrás a tartalomra

A fókuszban: Arany János

2019.10.31
21:55
Forrás
Pannon RTV
Az Arany-kiállítás mellett az író-költő mesegyűjteményét is bemutatták a Topolyai Múzeumban.

Arany János munkásságát mutatták be ma Topolyán a reformáció emléknapjához kötődően. A helyi múzeumban már hónapok óta áll egy Arany-kiállítás, most ennek kísérőrendezvényeként a látogatók a magyar költő munkásságának egy kevésbé ismert vonalát, a meseírást ismerhették meg. Arany János mesegyűjteményét Domokos Mariann, a Néprajztudományi Intézet munkatársa mutatta be, az Aurora Beszédművészeti Műhely gyermektagjai pedig elő is adtak néhány szöveget. A látogatók Arany dalai közül is megismerhettek egy csokorra valót a budapesti Csörsz Rumen István előadásában.

Vastag Gazsó Hargita, múzeumvezető: „A reformáció világnapját már második alkalommal ünnepeljük meg itt, Topolya község múzeumában. Mivel egy Arany János kiállításunk van, az Arany család került előtérbe. A hozzájuk köthető tárgyakat, az Arany család meséit, mesegyűjteményét mutatjuk be. Ezek a kötetek éppen az elmúlt hónapokban, az elmúlt években jelentek meg. Ezeknek a köteteknek a szerzőit hívtuk el, és egy olyan irodalomtörténészt, Csörsz Rumen Istvánt, aki Arany János dalgyűjteményét adja elő.”

Arany János
Topolyai Múzeum
kiállítás
mesegyűjtemény
mese
Vastag Gazsó Hargita

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.