Ugrás a tartalomra

A Fölszállott a páva fináléja

2018.12.21
07:12
2018.12.21
07:18
Forrás
MTI,hirado.hu
Péntek este rendezik a Fölszállott a páva különleges évada, A Döntők Döntője fináléját a Duna Televízióban.

A 19 óra 30 perckor kezdődő fináléban tíz produkciót láthat a közönség. Az énekes szólisták és énekegyüttesek között Borbáth Szilveszter, Sőregi Anna és Komáromi Kristóf, valamint a Pendely Énekegyüttes versenyez.

A hangszeres szólisták és zenekarok kategóriájában a Fokos Zenekart és a Torkos Zenekart, a szóló és páros tánc kategóriában pedig Bulyáki Anettet és Oszlánszki Patrikot és Majer Tamást láthatja a közönség. A néptáncegyüttesek közül a Debreceni Hajdú Táncegyüttes, a Jászság Népi Együttes és a Szinvavölgyi Néptáncműhely jutott a fináléba.

Az idei évad újdonsága, hogy a közönség szavazatain múlott, mely produkciók jutottak a döntőbe. A nézők az eddig megszokott módon, alapdíjas SMS-ben küldhetik el szavazataikat a 06-20 vagy 30, vagy 70 44-22-999-es telefonszámra. A szavazást a műsorvezetők indítják el az adásban és ők is zárják le. Emellett az ingyenesen letölthető MediaKlikkPlusz applikáción keresztül is lehet szavazni.

A szavazással kapcsolatos részletes információk és a versenyzők kódjai a Mediaklikk oldalán is megtalálhatók. A 2018-as évad több mint tehetségkutató, a versenyzők közös döntéseként, A Döntők Döntőjének győztesei nyereményüket jótékony célra ajánlják fel.

A zsűri elnöke Sebő Ferenc Kossuth-díjas zenész, a nemzet művésze, mellette idén is Sebestyén Márta Kossuth-díjas énekes, Agócs Gergely néprajzkutató, népzenész, a Hagyományok Háza tudományos munkatársa, Diószegi László történész, koreográfus, a Martin György Néptáncszövetség elnöke, valamint Zsuráfszky Zoltán Kossuth-díjas táncművész, koreográfus, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes művészeti vezetője értékeli a produkciókat.

A műsort ebben az évadban is Morvai Noémi és Novák Péter vezeti.

Felszállott a Páva
Döntők Döntője

Most

11:06, Frissítve: 11:11

Verstappené a Red Bull századik pole pozíciója

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Kínai Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamon ő rajtol majd az élről.
10:14

Verséneklő koncertet tartottak Ürményházán

A Vajdaságban tevékenykedő három Petőfi Sándor Program ösztöndíjasának együttműködésével jött létre a magyar költészet napja alkalmából megrendezett zenés műsor, amit az ürményházi Szent Anna Római Katolikus Templomban mutattak be.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.